Nagy Izsó (szerk.): Aradi vésznapok. Margitfalvi Margitay Gábor 1848-49. honvédmérnökkari őrnagy emlékiratai (Budapest, 1890)
Előismertetésül
üresen maradt a tisztikari asztal, tudja isten, hol maradtak mindannyian , mi szokott ebédünket végezve s beszélgetve ültünk terítékeink előtt, midőn betoppan a terembe egy daliás termetű, borotvált arczú, martiális alak ünnepélyes polgári öltönyben, az egyik gomblyukban virággal, hófehér mellénynyel, nyakkendővel és keztyűsen. Az arca ismerős volt, de az öltözék nem. Többször láttuk őt a túlsó asztalnál. Midőn a vendéglőshöz, mint látszott, sürgősen intézett rövid rendelkezés után kimenőben volt, felénk fordulva kissé megállott: «Urak!» —szól hozzánk erős, határozott hangon «én Damjanics kapitány vagyok, úgy hiszem ismernek, mint e terem, ez asztal — ezzel a tiszti asztalra mutatott — többszöri vendégét. Én megnősülök, holnap d. e. 10 órakor lesz az esküvőm. Ezennel meghívom Önöket, mint e társasztal vendégeit, esküvőm ünnepélyére.» Ezzel velünk kezet fogott, majd a jelenvolt vendéglőshöz fordulva, még egyszer, mint hallám, terítékekről tett rendelkezését megújítva, s egy «Elvárom önöket!» emlékeztetésül felénk, sietve eltávozott. A következő perczben kezdett megnépesülni a tiszti asztal, de mindannyian díszbe öltözve jelentek meg. Mi távozunk. Másnap a Damjanics kapitánynak bájos arájával, Csernovics Emíliával tartott nagyfényű esküvőnek mi is tanúi valánk a templomban, s bátran állíthatom, hogy gyönyörűbb pár, mint a hatalmas termetű, daliás vőlegény s hozzá méltó gyönyörű menyasszony, aligha lépett valaha azon templom oltára elé. Még egyszer láttuk a boldog vőlegényt, mintegy pár nappal az esküvő után, midőn simándi paradi-