Lehoczky Tivadar: Beregmegye és a Munkácsi vár 1848-49-ben (Munkács, 1899)

— 5 — 3. Évenkénti országgyűlés Pesten. 4. Törvény előtti egyenlőség polgári és vallási tekintetben. 5. Nemzeti őrsereg. 6. Közös teherviselés. 7. Úrbéri viszonyok megszüntetése. 8. Esküttszék, képviselet egyenlőség alapján. 9. Nemzeti bank. 10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar ka­tonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. 11. A politikai státus-foglyok szabadon bocsátassanak. 12. Unió Erdélylyel. Következtek a közgyűlés határozatai, miszerint a­ Pest város iménti közkivonatait egy választmány haladéktalanul személyesen terjessze elő az ország rendeinek, Ő felségét pedig hódolva sze­retett koronás királyunkat kérje meg, hogy ezen országgyűlést minél előbb Pestre tegye át. b) A közgyűlés alólírt választmányt bízta meg, hogy a rend fentartásául célszerűen intézkedve, hatá­rozatait foganatosítsa. Melyeknek teljesítéséül alálirt választmány küldetéséhez képest: a) Tüstént átmenő Budára a Nagyméltóságu magyar királyi helytartó tanácshoz s ugyanott azon kormányszéki határozatot nyerte, mely szerint a censura nyomban megszüntettetett, a sajtó annyi százados bilincsei alól fölszabadult s addig is, mig sajtó­­törvények hozatandnak, a sajtókihágások felett a nemzet bizodal­mát biró s a nagyméltóságu helytartótanács által a hozandó tör­vényig ideiglenesen kinevezendő egyének fognak a fenálló tör­vények szerint ítélni. Ime e lapok is tanúsítják a határozat foga­natot. b) Kieszközöltetett, hogy a sor­katonaság nem fog a rend fentartásába elegyedni, melynek biztosításául alálirt választmány intézkedett, hogy a pesti polgári eddigi száma jelenleg 1500-ra szaporittassék s mint nemzeti őrsereg nemzeti színekkel éke­­sitessék. (Jellelemző adatul vehető az is, hogy e kevés számú úgy­nevezett Bürger-Miliz frakkos gyalogságból és sisakos dragonyo­­sokból állott, kik szintén apró frakkot viseltek.) c) Kieszközölte, hogy Stancsics Mihál hazánkfia, ki azért mert szabadon irt, mint statusfogoly Budán le vala tartóztatva, bírói ítéletig nyomban szabadon bocsáttatott s a nép kíséretében családjának adatott vissza.

Next