Meszlényi Antal: A magyar katholikus egyház és az állam 1848/49-ben (Budapest, 1928)
1. Bevezetés. Az Egyház a XIX. sz. forradalmaiban
4 DR. MESZLÉNYI ANTAL az csak vagyonkobzást, szabadságvesztést, jogfosztást, száműzést és guillotine-t jelentett. Ezt a rendszert az önpusztulás veszélye nélkül egy nemzet sem kópiázhatta le. Nem kellett a franciának sem. Csak az alkalmas szabadítót várta, hogy jelszavára megdöntse e rémuralmat. Napóleonban látta ezt a megváltó hőst, de az ő jövetele sem jelentette a jobbrafordulást. Hirtelen és szédületes emelkedése megmámorosította s nem gondolt másra, mint a Nagy Sándorok és a Cézárok dicsőségére. Kardjának csörtetésével egymásután nyitotta meg az országok és tartományok kapuit, azonban sehol sem látták benne a népszabadítót, hanem ellenkezőleg, az elnyomót. Páristól Moszkváig mindenütt átadták neki a hatalom kulcsait, ám ez a hódolat telve volt hideg vacogással s halk fogcsikorgatással. Féltek tőle, mert hatalmas volt s gyűlölték, mert zsarnok volt. El kellett buknia, mert benne is megtestesült az örök, emberi tragédia : azt hitte, hogy érte, az egyért vannak a milliók s nem ő, az egy a milliókért. Az összeölelkezett hon- és szabadságszeretet végre az ő kardját is darabokra zúzta. Napóleon sorsa élő mementó volt Európa uralkodóinak. Intő jel, mely arra figyelmeztetett, hogy az önkény előbb vagy utóbb, de biztosan megbosszulja magát. Ez volt az a lecke, amit a koronás főknek okvetlenül meg kellett volna tanulni a lezajlott viharos időkből. Nem nagy kedvet mutattak hozzá. Eleinte ugyan a szent szövetség létrehozásával akartak valami tanulságot felmutatni. Megfogadták egymás közt, hogy a keresztény alapelvek szerint fognak uralkodni. Békét, szeretetet és igazságosságot szolgáltatnak , jólétet teremtenek, egyetértésben élnek az Egyházzal, azonban a szép ígéretekből alig valósítottak meg valamit. Inkább azon fáradoztak, hogyan lehetne a történelem kerekét visszafelé forgatni? Hadat üzentek tehát a liberális eszméknek, gúzsba kötötték a szabad megnyilat