Pompéry Aurél : Kossuth Lajos 1837/39-iki hűtlenségi perének története kapcsolatban Wesselényi Miklós báró hűtlenségi és az ifjak felségsértési perének történetével (Budapest, 1913)

Bevezetés

titkos levéltárában. (V. Ferdinánd király levelei József nádorhoz — József nádoréi a királyhoz — ugyanazéi a kir. jogügyek igazgatójához — Metternichéi a nádorhoz stb.) Azt is az alább, e műben látható idézetek mutatják meg, hogy ezen források anyagát miként értékesítettem.* Jelen munkán — sok félbeszakítással — 1901-től 1911-ig dolgoztam. Ekkor a kész kéziratot benyújtottam a M. T. Akadémiához, kérve a mű kiadását. Az Akadémia, illetve annak Történelmi Bizottsága éppen nem utasította el művemet, hanem elsősorban­­teljes joggal, mert ez való­ban bárki által felesleges ballasztnak volt vehető) azt kifogásolván, hogy az okmánytárban a mű forrásait in extenso közlöm, továbbá magában a műben, a feldolgo­zásban is több változtatást tartván szükségesnek, azon esetre, ha a művet a bíráló megjelölte módon átdolgozom, nem tagadta meg annak kiadását.** Most, hogy művemet nyilvánosságra hozom, amellől elsőbbet is az okmánytárt teljesen elhagyom. De magát a művet is teljesen átalakítottam, átdolgoztam, úgy hogy éppen az Akadémia 1911-ki bírálata alapján, melyet szo­rosan követtem, azt hiszem, jogosan vélem, hogy ha műve­met most újra­­benyújtanám az Akadémiához, az azt ki­adásra elfogadná. Ha most nem fordulok újra oda, ez csak azért van, mert művem az átdolgozás folytán olyan terje­delművé vált, hogy annak kiadásáról most már más módon is könnyen gondoskodhatom. A legtöbbet érő, amit eddig Kossuth, Wesselényi és az Ifjak peréről írtak, az, amit Horváth Mihály*** és Ballagi Géza**** közöltek ezekről. Aki az én előadásomat Horváthéval és Ballagiéval * Az Orsz. levéltár forrásai majdnem kivétel nélkül latinok és németek, az egyéb források részben magyarok, részben latinok. ** L. a M. T. Akadémia Történelmi Bizottsága 1911. június 9-én tartott ülése jegyzőkönyvének 4-ik pontját. *** «Huszonöt év Magyarország történetéből.» II. köt. 9., 10., 55. s köv., 37. s köv., 51. s köv. **** «A Magyar Nemzet Története.» Athenaeum 1897. IX. köt. 263.­­ köv., 419.­­ köv.

Next