Matók Béla: A zsidó kérdés 2. (Budapest, 1881)
Előszó
4 születése után 1881 évvel is ott áll csaknem társadalmilag, ahol régen állott. Elmondja a zsidó minden hibáját, minden alávaló névvel nevezi, megtagad tőle minden érdemet, hozzá ismerteti a külföldi antesemistikus mozgalmakat, és a nagy közönséget egy népfaj ellen felingerelni, s általánosságban úgy, mint egyenként meggyűlöltetni, megutáltatni törekszik; állitván: miként a zsidók mindég ilyenek voltak és lesznek, birtokainkat megveszik, s bennünket a haza tulajdonképeni birtokosait hazánkból vagy kiszorítanak, vagy alárendeltjeikké tesznek, — de tovább eszmemenetele nem mozog. Az utóbbi hasonlóul korlátolt körben tévelyeg a védelem terén, s nem öleli föl mindazon tárgyakat, a történelem, s a társadalmi tudományok tapasztalataiból, amely megvilágosítaná a felvett nagy horderejű tárgyat, ha nem is általános nagy világi, legalább hazai szempontból, és nem kísérti meg kiterjeszkedni azon módozatokra, melyekkel a kérdés szerencsésen megoldható lenne, pedig hogy a Zsidó létezik és mai napig megvan : „magából a fennállás fényéből lehet következtetni, hogy egy társaság, mely fennáll, nem egészen fonák, esztelen, méltánytalan, és hogy nincs határozottan kivetkeztetve az eszélyesség, igazság és jogosság azon elemeiből, mely egyedül éltetheti a társaságokat.“*) így én mind a két röpiratot, a mint jelen stádiumában áll, ily modorban eltévesztett lépésnek, s az erők elforgácsolásának tartom. *) Guizot.