Lévay József: Emléklapok vajai báró Vay Miklós életéből (Budapest, 1899)
Előszó
ELŐSZÓ. Báró Vay Miklós halála után azzal bízott meg engem az ő családja, hogy vizsgáljam át a dicsőült férfiú hátrahagyott iratait s azokból saját belátásom szerint állítsak össze közrebocsátás végett valamely gyűjteményt, mely míg egyrészt talán érdekes adatokkal járul a kor történetének ismertetéséhez, másrészt némileg hirdetője s fentartója lesz az elhunyt államférfi emlékének. Rúgója volt hát megbízásomnak és úgy a kegyelet, mint a közügyek iránt való érdeklődés. Báró Vay Sándor, az elhunytnak fia és golopi családi birtokának örököse, elküldötte hozzám a golopi családi levéltárban őrzött nagyszámú iratokat, melyeket halála előtt maga báró Vay Miklós rendezett nagyjából, külön csomagokba kötözvén s jelezvén azokat részint időrend, részint nyilvános szereplésének különböző körei szerint. Átvizsgálás után úgy találtam, hogy azok közt nagyon kevés az, ami az ő saját tollából eredt. Egész életére vonatkozólag, bármily hosszú és változatos, bármily nagy fontosságú és terjedelmes volt, inkább csak mások által hozzá intézett hivatalos és magán természetű iratok, levelezések, följegyzések, közlemények stb. maradtak fenn. *