Felvidéky (Thébusz János): Protestantizmus és panszlávizmus (Budapest, 1882)
2 mű ez. A ki azt végig olvassa, örömmel, — de egyszersmind a legnagyobb fájdalommal is teszi azt le kezéből. Örömmel, hogy találkozott s épen a felvidéken lakó és működő hazafi, ki egész tárgyilagossággal s a legkisebb részletekig minden tételét és állítását okadatoló tisztasággal állítá elénk ama szomorú valót, mely hazánkra nézve vészthozó lehet. De fájdalommal egyszersmind, hogy hazánk vezérférfiai vagy a szomorú valónak ismeretével és tudatával nem bírnak, vagy azt csekélynek s veszélytelenek gondolva, annak elenyésztetésére nem gondolnak, nem törekszenek. Vártuk, reméltük, hogy a szomorú valónak feltárása a vezérlő férfiakat optimistikus álmukból fölriasztani, s úgy a közigazgatás, valamint a közoktatás terén erélyes tettre fogja serkenteni. Azóta három év tűnt le, és mi történt? Boszniát, Hercegovinát elfoglaltuk. — Kevés ellenségünk volt, — egygyel többet szereztünk magunknak. — Egy néhány millió forinttal nem tudtunk mit csinálni, — ezt nagylelkűleg új ellenfelünknek ajándékoztuk, hogy vele s általa fölhizlaljuk, ő meg cserébe alkalmas időben a hátunkat döngesse. — A magyar már nagyon elszaporodott, ezért magyar bakáinknak kellett ki és bevonulniok, hogy számuk apasztassék s a kiöntött magyar vér által „kedves barátinkat“ annak idején a magyar vérre még éhesebbé és szomjasabbá tegyék. S vezérférfiak részéről tehát ez volt a dicső válasz Grünwald „Felvidék“-jére. Valóban lélekemelő válasz. . . . Meglehet vele elégedve. — A kormány a vészharang megindításakor fölserkent ugyan, de mikor megtudta, hogy miért és kinek harangoznak, mint télen odújába a medve más oldalra fordult s még mélyebben elaludt. S ki volt az, ki a vezérférfiakat az ily édes álomba beleringatni tudta? .... A pánszláv sajtó. — A Túróc-Sz.-