Rudnay Józsefné Veres Szilárda: Emlékeim 1847-1917 (Budapest, 1922)
I. Rész. - IV. Fejezet. Fiatalasszony korom. 1860-1880.
gyitettünk közbe, pl. hogy egy csomag volt valakire címezve a karácsonyfa alatt, mikor kibontotta, más címzést talált benne s csalódva kellett azt a címzettnek tovább adnia, így tréfálta meg egyik kedves nevelőnk a kis Lenkét. Mikor már kézről-kézre járt a sok csalódott tulajdonostól a csomag s Lenkéhez került, egy kis szamarat talált benne, mely hátán egy szép kis gyüszüt vitt. Midőn Lenke már megörült a kis szamárnak s leemeli a gyüszüt, alatta Ilonka neve állott. Annyira szerette, egymást a két nővér, hogy ebbe a csalódásba nem vegyült egy csepp keserűség sem. Lenke már 3—4 éves korában is elárulta gondos, takarékos természetét. Ha dadájával kint járt a kertben, telirakta zsebeit szerteszét talált holmival, hol egy kis zsinór, gomb vagy egyéb apróságokkal, mogyoró vagy vadgesztenyével. Nem akarta, hogy ezek is kárba vesszenek. Elvül tekintettük a családias kedélynek mennél gondosabb fejlesztését. Az apró családi ünnepeket, különösen a születésnapok jelentőségét gondosan ápoltuk. (Rendesen elővettük ilyenkor Zschokke „Stunden der Andacht“ című könyvét is, hogy visszapillantást vessünk a múlt születésnap óta letűnt időre. Mert hiszen az ember életében a születésnap éppen úgy egy-egy életszakasznak a határa, mint az újév napja vagy talán még ezennél is fontosabb időpont. Még életünk hajlott korában is megemlékeztek szüleim születésem napjáról. A 70-es évek végén igy irt hozzám édesanyám: „Ma van életem legfontosabb napjának évfordulója! Te születésednek napjától életemnek legfőbb érdeke lettél s oly forrás, melyből sok örömet merítettem...“ Édesatyám pedig: „Elmellőzte figyelmemet családi életem s földi boldogságom apadhatatlan forrásának, t. i. azon eseménynek, mely a gondviselés által minket születéseddel megáldott, évfordulójáról megemlékezni. Valóban érzem, hogy nagyon szánandó állapotba jutottam, hogy az élet fől mondhatni egyetlen érdeke iránti figyelem sem tud fejemben folytonosságban lekötve maradni. Adja az Ég, hogy életednek kitartó erényessége s munkássága meglelje az érdemelt jutalmat“. Gyermekkoromban pedig sohasem hiányzott jó anyám részéről a szép szalaggal átkötött születésnapi bokréta, melynek virágszálait sajátkezűig szedte meg a kertben. Később, midőn kisunokák is voltak a családban, ők hoztak a szülők és nagyszülők születésnapjára kis virágcsokrokat a reggeliző asztalhoz, növekedvén egy-egy versecskével is. Ezek közül ime egy, melyet a jó nagyapa irt József-napra a négyéves kis Józsinak (apja" névnapjára): „Tavaszt nyitja neved napja Örül minden, ami él, Sürög-forog kicsi s nagyja, S a téltől többé nem fél“. Az unokák születésnapjait ilyformán ünnepeltük meg, hogy elsötétített szobában állott egy nedves homokhalom teleszurkálva virágokkal s közöttük annyi gyertyaszál égett, ahány éves volt az ünnepelt. A virágdomb mellett a születésnapi torta s a családtagok ajándékai. Kissé serdültebb korukban ezek között írásba foglalva voltak az édesanya gondolatai, feddései és tanácsai, ki a gyermekei lelkületében évközben észrevett hibákat és rossz szokásokat az ilyen ünnepélyes alkalmak felhasználása által igyekezett csírájukban elfojtani. Két ilyen följegyzés került kezembe régi irataim között. Ez fiamnak szólt: I. „Tizenöt gyertyaláng! Tizenöt év! E lefolyt év különbözik az eddigiektől, mert kiragadott téged nővéreid és anyád köréből. Aggodalom