Rudnay Józsefné Veres Szilárda: Emlékeim 1847-1917 (Budapest, 1922)

I. Rész. - IV. Fejezet. Fiatalasszony korom. 1860-1880.

gyitettünk közbe, pl. hogy egy csomag volt valakire címezve a kará­csonyfa alatt, mikor kibontotta, más címzést talált benne s csalódva kel­lett azt a címzettnek tovább adnia, így tréfálta meg egyik kedves ne­velőnk a kis Lenkét. Mikor már kézről-kézre járt a sok csalódott tulaj­donostól a csomag s Lenkéhez került, egy kis szamarat talált benne, mely hátán egy szép kis gyüszüt vitt. Midőn Lenke már megörült a kis sza­márnak s leemeli a gyüszüt, alatta Ilonka neve állott. Annyira szerette, egymást a két nővér, hogy ebbe a csalódásba nem vegyült egy csepp keserűség sem. Lenke már 3—4 éves korában is elárulta gondos, takarékos termé­szetét. Ha dadájával kint járt a kertben, telirakta zsebeit szerteszét ta­lált holmival, hol egy kis zsinór, gomb vagy egyéb apróságokkal, mogyoró vagy vadgesztenyével. Nem akarta, hogy ezek is kárba vesszenek. Elvül tekintettük a családias kedélynek mennél gondosabb fejlesz­tését. Az apró családi ünnepeket, különösen a születésnapok jelentőségét gondosan ápoltuk. (Rendesen elővettük ilyenkor Zschokke „Stunden der Andacht“ című könyvét is, hogy visszapillantást vessünk a múlt szüle­tésnap óta letűnt időre. Mert hiszen az ember életében a születésnap ép­pen úgy egy-egy életszakasznak a határa, mint az újév napja vagy ta­lán még ezennél is fontosabb időpont.­ Még életünk hajlott korában is megemlékeztek szüleim születésem napjáról. A 70-es évek végén igy irt hozzám édesanyám: „Ma van éle­tem legfontosabb napjának évfordulója! Te születésednek napjától életem­nek legfőbb érdeke lettél s oly forrás, melyből sok örömet merítettem...“ Édesatyám pedig: „Elmellőzte figyelmemet családi életem s földi boldogságom apadhatatlan forrásának, t. i. azon eseménynek, mely a gondviselés által minket születéseddel megáldott, évfordulójáról megem­lékezni. Valóban érzem, hogy nagyon szánandó állapotba jutottam, hogy az élet fő­l mondhatni egyetlen érdeke iránti figyelem sem tud fejem­ben folytonosságban lekötve maradni. Adja az Ég, hogy életednek kitartó erényessége s munkássága meg­lelje az érdemelt jutalmat“. Gyermekkoromban pedig sohasem hiányzott jó anyám részéről a szép szalaggal átkötött születésnapi bokréta, melynek virágszálait saját­kezűig szedte meg a kertben. Később, midőn kisunokák is voltak a csa­ládban, ők hoztak a szülők és nagyszülők születésnapjára kis virágcsok­rokat a reggeliző asztalhoz, növekedvén egy-egy versecskével is. Ezek közül ime egy, melyet a jó nagyapa irt József-napra a négyéves kis Jó­zsinak (apj­a" névnap­j­ára): „Tavaszt nyitja neved napja Örül minden, ami él, Sürög-forog kicsi s nagyja, S a téltől többé nem fél“. Az unokák születésnapjait ilyformán ünnepeltük meg, hogy elsöté­tített szobában állott egy nedves homokhalom teleszurkálva virágokkal s közöttük annyi gyertyaszál égett, ahány éves volt az ünnepelt. A vi­rágdomb mellett a születésnapi torta s a családtagok ajándékai. Kissé serdültebb korukban ezek között írásba foglalva voltak az édesanya gon­dolatai, feddései és tanácsai, ki a gyermekei lelkületében évközben észre­vett hibákat és rossz szokásokat az ilyen ünnepélyes alkalmak felhasz­nálása által igyekezett csírájukban elfojtani. Két ilyen följegyzés került kezembe régi irataim között. Ez fiamnak szólt: I. „Tizenöt gyertyaláng! Tizenöt év! E lefolyt év különbözik az ed­digiektől, mert kiragadott téged nővéreid és anyád köréből. Aggodalom

Next