Risztics János: Szerbia külügyi viszonyai az újabb időben 1. 1848-1860 (Nagy-Becskereken, 1892)
A szerző előszava
Volt rá gondom, hogy ezen eseményeket a legtárgyilagosabban adjam elő. Hogy mint munkatárs a történelem mezején e hét év alatt működő más bajtársaimmal szemben igazságtalan ne legyek, én, mint ízó, kerültem minden élesebb kritikát, melyet minden politikai működés gyakran vonhat magára; a magam egyéniségét pedig, mint közreműködőét, háttérbe szorítottam, a mennyire csak a mű alakja engedé. Nem tévesztettem e munkámban szem elől egy pillanatnyira sem, hogy az irodalom a napi politika befolyása alól emanczipálja magát. A politika érdekei változók, ellenben az irodalom érdekei mindig állandók és örökkévalók, mint amily örökkévaló maga az igazság. Ha a politika megérné is, hogy ezeket pillanatra összezavarja, végkép semmi esetre sem homályosíthatná el annyira, hogy, amikor akkor, napvilágra ne jöjjenek. Ez elvek által vezérelve, reményem, hogy sikerült mindenkivel szemben igazságosnak és higgadtnak maradnom. Megengedem, hogy munkám kibővíthető, de kételkedem, hogy bármely részében is megcáfolható. És munkatársaim, midőn feljegyzik maguknak ez eseményeket, a történelmi tárgyilagossághoz emelkedhetnek föl, minthogy nem lehet nem tudniok, hogy csak a történelem hivatott arra, miszerint minden munkatársnak osztályrészéül rendelje egy részét az elismerésnek, midőn ennek több részre kell oszlania. Ami pedig az én ítéletemet illeti, erre nézve én már régebben (1866. márczius 23.) adtam kifejezést egy iratban, melyet Konstantinápolyból Grarasanin Illés miniszteremhez intéztem e szavakkal: „bárkinek kedvezzen a szerencse, hogy elsőnek érjen ez élhoz, érdemében az egész sereg osztozik; mi ez esetben mindnyájan szerencsét fogunk kívánni mind magunknak, mind az országnak: a közkatonákat fogja megilletni a hála, a dicsőség pedig a generálisé“ (fejedelemé). Belgrádban, 1887. január 1. Risztics János.