Dessewffy Emil: Néhány nevezetesebb darab gróf Dessewffy Aurélnek hátrahagyott eredeti magyar munkáiból és országgyűlési beszédeiből (Pest, 1843)

Figyelmeztetés

gokban foglalnak. Az „országgyűlési beszédekre“ nézve, helyén látom még azon észrevételt, hogy azon beszédek, mely­­lyek 1840-iki febr. 25-ike után tartattak, a’ főrendi naplóbul vagynak kivéve. Kiegészítik ezen gyűjteményt az 1839- és 1840-ben a­ főrendi napló megindulása előtt mondott beszédek. Ezeket a’kimúlt szónok iro­mányai között, egy csomóba kötve, illy felírással találtam meg: „A’ főrendi napló megindulása előtt tartott beszé­dek, ülés után emlékezetből ledictálva.“ Nem volt ugyanis szokása, előre elkészült beszédeket mondani el, hanem csak néhány jegyzést ülés közben papirosra vetve szokott volt szónokiam, olly gyorsasággal ejtvén szavait, hogy voltakép felfogni a’rohanó beszéd folya­mát, vagy megértve, követni az egymást kergető esz­méket és okoskodásokat, a’ közel állóknak és gondosan figyelmezőknek sem vala mindig könnyű. És ha nem béltartalmuk, politicai beesők és dialecticai jelességök e’ beszédeknek, már maga ezen körülmény ki fog engem, reménytem, menteni még azok előtt is, kik hallották az elhunytat, annyival inkább pedig ollyak előtt, kik sem ható, mit a’ jelen kötet és a’ közönség kezén forgó „Aus den Papieren des Gr. A. D.“ e-ső darabja ma­

Next