Ponori Thewrewk József: Sajtószabadság és censúra (Pozsony, 1833)
I. Sajtószabadság
a tott hadifoglyoknak egyike lett volna? alkudozott volna e vallyon sokáig a’ felfuvalkodot Győzedelmessel? nem adta volna e nékie oda egyszeriben mingjárt első követelésére egész aranyát, ha ez az alkudozásról még csak hallani sem akart volna semmit se? Az esze tisztult volna valóban, ha csak legkisebbet tusakodott volna az iránt magával : oda adja e, vagy sem élete* megmentéséül, drága szabadsága’ megváltásául minden kincsét aranyát. Nincs az a" czudar kapzsi, a’ ki illy rémítő esetben, illy halálos veszedelemben ki ne eressze kezeiből bár melly szorosan bemarkolt aranyát, a’ ki azon még ekkor is kapkodjon, bár melly nagyon kapós legyen is az különben. Azt már nem csak butának, hanem az egész világ’ eszeveszett bolondjának lehetne méltán kikiáltani, a’ ki erősebben ragaszkodna egy darab sárga agyaghoz, mint sem a’ világnak minden kincseinél becsesebb életéhez; a’ ki készebb lenne inkább sirba szállani, abban örökre eltűnni, ott sorvadni, ’s végre elenyészni, mint sem halálba szeretett kedves bálványkáját, (aranyát) valakinek akkor is oda engedni, a’ mikor már látja, hogy e’ miatt kelletik nékie megszűnni élni; holott, ha ezt oda engedi, magát e’ végső szerencsétlenségtől megmentheti, ’s az iszonyatos halált, mellynek már csak képzelésére is, borsózik testünk, elkerülheti. 3. És így sül ki lassan lassan az igazság, így örökösödik ezen örök közmondás: „ARANY A’ SZABADSÁG.“ Az élet t. i. minden boldogságunknak teljessége, minden tökéletességünknek fundamentoma, minden örömünknek kútfeje, minden igyekezetünknek czélja, és azért valamint minden élő teremtményeknek, úgy, és kiváltképen minden okos embernek legfőbb kívánsága is. Hullhatnak a’ koronás Fejekről is az arany koronák; elnézik, elnyögik ezt a’’ legdicsőségesebb Uralkodók is, kieresztik kezeikből hatalmas királyi pálezájokat is, csak életeket megszabadíthassák. De a’ szegény, ’s nyomorúságos életnek terheihez is előbb hozzá szokhatunk, mintsem hogy az élet unalmát természetünkben észrevegyük; nem az életet, hanem a’ szenvedést, melly ennek nehezen esik, szoktuk megunni. Élni kíván tehát egyre minden ember; de hogyan élni,' megfosztva, kivetkeztetve minden természeti, és egyéb igazságosan nyert, szerzett, megállapított ősi, régi, vagy újabb szent jusaiból, szabadságiból? Erre a nemes szív soha reá nem állhat. Ez, ha élni kell, tehát élni akar egy Emberhez illő, egy nagylelkű Emberhez, egy nemes szívhez illő, díszes.