Ponori Thewrewk József: Sajtószabadság és censúra (Pozsony, 1833)

I. Sajtószabadság

a­ tott hadi­foglyoknak egyike lett volna? alkudozott volna e vallyon sokáig a’ felfuvalkodot Győzedelmessel? nem adta volna e nékie oda egyszeriben mingjárt első követelésére egész aranyát, ha ez az alkudozásról még csak hallani sem akart volna semmit se? Az esze tisztult volna valóban, ha csak legkisebbet tusakodott volna az iránt magával : oda adja e, vagy sem élete* megmentéséül, drága szabadsága’ megváltásául minden kincsét aranyát. Nincs az a" czudar kapzsi, a’ ki illy rémítő esetben, illy halálos veszede­lemben ki ne eressze kezeiből bár melly szorosan bemarkolt aranyát, a’ ki azon még ekkor is kapkodjon, bár melly nagyon kapós legyen is az külön­ben. Azt már nem csak butának, hanem az egész világ’ eszeveszett bo­londjának lehetne méltán kikiáltani, a’ ki erősebben ragaszkodna egy da­rab sárga agyaghoz, mint sem a’ világnak minden kincseinél becsesebb éle­téhez; a’ ki készebb lenne inkább sirba szállani, abban örökre eltűnni, ott sorvadni, ’s végre elenyészni, mint sem halálba szeretett kedves bálvány­­káját, (aranyát) valakinek akkor is oda engedni, a’ mikor már látja, hogy e’ miatt kelletik nékie megszűnni élni; holott, ha ezt oda engedi, ma­gát e’ végső szerencsétlenségtől megmentheti, ’s az iszonyatos halált, melly­­nek már csak képzelésére is, borsózik testünk, elkerülheti. 3. És így sül ki lassan lassan az igazság, így örökösödik ezen örök közmondás: „ARANY A’ SZABADSÁG.“ Az élet t. i. minden boldogsá­gunknak teljessége, minden tökéletességünknek fundamentoma, minden örömünknek kútfeje, minden igyekezetünknek czélja, és azért valamint minden élő teremtményeknek, úgy, és kiváltképen minden okos ember­nek legfőbb kívánsága is. Hullhatnak a’ koronás Fejekről is az arany ko­ronák; elnézik, elnyögik ezt a’’ legdicsőségesebb Uralkodók is, kieresztik kezeikből hatalmas királyi pálezájokat is, csak életeket megszabadíthassák. De a’ szegény, ’s nyomorúságos életnek terheihez is előbb hozzá szokhatunk, mint­sem hogy az élet­ unalmát természetünkben észrevegyük; nem az éle­tet, hanem a’ szenvedést, melly ennek nehezen esik, szoktuk megunni. Élni kíván tehát egyre minden ember; de hogyan élni,'­ megfosztva, ki­vetkeztetve minden természeti, és egyéb igazságosan nyert, szerzett, megállapított ősi, régi, vagy újabb szent jusaiból, szabadságiból? Erre a­ nemes szív soha reá nem állhat. Ez, ha élni kell, tehát élni akar egy Emberhez illő, egy nagylelkű Emberhez, egy nemes szívhez illő, díszes.

Next