Ponori Thewrewk József: Sajtószabadság és censúra (Pozsony, 1833)
I. Sajtószabadság
z illeti is a’ teljes szabadság az embert, meg nem engedi, hogy ez határtalan lehessen. De meg sem is engedheti, annyiból, minthogy az embert az okos ész’ megbecsülhetetlen ajándékával megtisztelte, ’s ezen nemes tulajdonságára nézve az oktalan állatoktól, a’ kik értelem nélkül szűkölködnek, megkülönböztette. Illy nemes természete lévén az embernek, koránt sem illik neki, mint valamelly oktalannak, szemtelennek lenni; emberkedni, nem oktalankodni illik az okos értelem mellett. Csak a’ karom előtt lehet a’ szemérem esméretlen, nem az ember előtt. Ennek a szemérmetességét nagyon is szükséges elmérni, nékie valamint lehet, úgy kell is tudni: mi illendő, és mi nem? mi tisztességes, mi nem? mi dicséretes, mi gyalázatos reára nézve? mi jó, és mi rész, különben minek az okos értelem, melly legékesebb természeti tulajdonsága?! Nem szép az egy emberben, nem, ha semmi becsület’ érzés nincs benne, semmi igazság; ha a’jó rendet nem szereti, hanem inkább azt felforgatja, ha szüntelen háborog, békételenkedik, módot nem tart eszelősködéseiben, rendetlen indulatit nem zabolázza, enged minden meggondolás nélkül idvánságinak, azoknak jó, vagy rész következéseit, mintha esze sem volna, számba sem veszi, mindenben mértékletlen. 13. Ez mind nem illik egy okos, jó, és becsületes emberhez, mert ezeket az ész, melly az emberben a’parancsoló, soha helyben nem hagyja, hanem egyre szüntelen kárhoztatja, szemünkre hányja; és azért bár melly nagy hasznunk kerekedhetne is az efféle dísztelen rendetlenségekből, bár melly édesek, gyönyörűségesek lehetnének is azok érzékenységeinknek; soha az ész arra, a’ mi egyszer nem dicséretes, nem tisztességes, a’ mi az embernek becstelenséget, megvetést, gyalázatot okoz minden okosak’ ítélete szerint is, a’ mi rút, és ocsmány, mindezekre, mondom, az ész soha fel nem szabadíthat bennünket, embereket. 14. Az észtől kell tehát kérnünk mindenkor tanácsot, ha valamihez látunk. Az ész határozza meg, meddig terjesztheti ki az ember a’ maga szabadságát ? nem tovább.i, mint sem a’ szemérmetességnek, az illendőségnek, a’ tisztességnek, az igazságnak, a’ kegyességnek, mértékletességnek, a’ jó rend’ szemetének, szóval a’jóságnak, jámborságnak, az okos emberi természettől kijelelt örökös határáig. A’jó ember, a’ becsületes ember nem is fogja a’ szabadságnak ekképen kimért határait általhágni.