Ponori Thewrewk József: Sajtószabadság és censúra (Pozsony, 1833)

I. Sajtószabadság

sért felváltván, arra, a’ mi dísztelen, illetlen, és éktelen, vagy valamelly gyönyörűségnek kedviért, vagy valamelly kellemetlen következések’meg­előzése’ okáért magát felszabadítja. Azt Seneka csak ugyan hely­esen mond­ja, hogy a’ mi illetlen, arra, ha szinte hatalmában állana is a’ mosolygó szerencse’ kedvezései után valakinek, senki, a’ ki javát szereti, magát el nem szánhatja; — és hogy a’ mostoha szerencse’ legkegyetlenebb üldözéseit is jobb inkább nagyelkűséggel kiáltani, sőt szükséges, mint sem akár melly kemény sorsnak megkönnyebbítése’, vagy kikerülése’ okáért arra, a’ mi nem tisztességes, csúfosan reáállani. 19. Ez olly szent igazság, m­ellyről minden józan Filozófia legszebb leczkéket adhat, a’ mellyet senki okosan nem is tagadhat. Már akkor a setétséget is világosságnak, a’ világosságot pedig setétségnek, a’ feketét fejérnek lehetne mondani, a’mikor azt, a’ mi nem tisztességes, tisztessé­gesen, az az­ emberhez, okos emberhez illő módon, az emberi méltóság­nak megmocskoltatása nélkül, valamelly ember megtehetné. Ez lehetetlen. Az ész azt, a’ mi illetlen, szüntelen illetlennek, a’ mi rosz, szüntelen rosznak kiáltja, és azért semmi esetben az emberrel el sem is fogadtat­hatja, hanem tiltja, a’ nélkül pedig, hogy valaha az emberben egészen el­hallgathatna. Nem, nem némíthatja őtet meg örökre a’ legnagyobb zabo­­látlanság sem, megfog az ész szólalnia’ mikor akkor a’ leggarázdább ember­ben is; ennek parancsoló erejét semmi vakmerő nem nyomhatja el egészen, ennek világát, bár melly nagy homályt igyekezzen is arra vonni a’ durva­ság, ostobaság, és vadság, semmi setétség végképen el nem veheti. Elég erre egy példa. Mellyik tolvaj dicséri vallyon tolvaj czinkosát azért , hogy ez meglopta, és tetemesen meg is károsította őtet? elszenvedheti e ezt békével azért, mivel ő nékie magának is nagy kedve telik a lopásban? mondja ő: szabad akárkinek is meglopni engem, jó dolog ez, mert hasz­nos ? Nemde bár­melly igen keveset hajt is különben a’józan ész sza­vára, bár melly igen igyekezett is azt elfojtani magában, még sem fojthat­ta el egészen, kénytelen akaratja ellen is megismerni, hogy az okosság a’ lopást, mint utálatos dolgot úgy nézi, és azért azt minden okos embernek méltán is tiltja. Nemde tehát az észt, mint legékesebb tulajdonságát, egy ember sem tagadhatja ki természetéből? Nemde az ész nemesíti meg em­beri természetünket ? nemde ennek tekintetéből nem illik semmi oktalan-

Next