Ponori Thewrewk József: Sajtószabadság és censúra (Pozsony, 1833)

I. Sajtószabadság

ságra vetemednünk? Minthogy pedig oktalanság a' határtalan szabadság, minekutána az okos, és józan ész az emberi szabadságot bizonyos határok közé szoríttatni kívánja; ámbár megilleti is az embert a’ teljes szabadság, de a’ határtalan nem illeti. §. 4. A’ határtalan szabadság az emberi társaságban még képte­lenség is. 20. A’ határtalan szabadságnak semmi képe nincs az egész termé­szetben; minden, a­ mit a’ természet szült, határozott, nem határtalan; minden bizonyos kiszabott rendhez, törvényekhez köttetett, egyik dolog a' másikkal úgy egybe van kapcsolva, mint a' tánczszem egymással; semmi a' természetben egy más nélkül ki nem adhatja természetesen maga erejét ; egy valami, határos valami mással, ez a’ harmadikkal, és úgy tovább; semmi sem független egymástól, mindenek bizonyos szövetségben, öszve­­köttetésben, párosodásban tapasztaltatnak elérni elrendeltetéseknek czél­­ját. Maga az ember, a’ ki legnagyobbat játszik a’ természetben, egy igen keskeny határok közé szoríttatott lény, sem tétele, sem ereje, semmi te­hetősége nem végetlen ; mindenre egy maga elégtelen; bölcsőjében egészen jótehetetlen, de felcseperedése után is a’ segítség, mellyet egyebektől vár, reája nézve nem szükségtelen, sőt annyi veszélyek között, a’ mennyi sze­gény fejét környékezi, elkerülhetetlen. És azért ha nagyra mehet is nemes természete’ tulajdonságaira nézve, de nem egy maga. Sem ereje annyi, hogy maga mindent, a’ mi kívánt boldogságával ellenkezne, azt netalántán tönkre is tehetné, magától messze elűzhessen; sem olly lángesze, hogy minden illyetén ellenkező ártalmas eseteket szerencsésen kikerülhessen. Beköszönnek ezek mi hozzánk nem egyszer, a’ midőn nem is véljük, majd a’ tudatlanság’, majd ismét az emberi gyarlóság’, ’s erőtlenség’, majd a’ forgandó szerencse’ szomorú játékai’ siralmas következéseiben; sőt gyak­ran olly csoportosan, ás olly nagy erőszakkal rohannak reánk, annyira ostromolják a’ mostoha történetek nyugodalmunknak, békeségü­nknek, szabadságunknak várát, hogy egyedül csak magunkra hagyattatván azoktól egészen elnyomattatunk, és minden erős állásainkból kiüttetvén, a’ föld­höz vezettetü­nk, minden erőnkből kiforgattatunk. Már az árvizek elseprik minden gyűjteményeinket, már a’sebes tűz’ lángjai pusztává változtatják szép, és alkalmatos lakhelyeinket; már ismét az ellenségnek rettenetes

Next