Ponori Thewrewk József: Sajtószabadság és censúra (Pozsony, 1833)
I. Sajtószabadság
emberek u. m. bölcs Leneka, ,,ad coetum geniti sumus“ „társasgi életre születtünk.“ L. 2. de ha. Már első belépésünkkel is égvilágba, emberi társaságra akadunk; a’ Nemzők’, a Nevelők’ társaságára t. i. azon tehetetlen csecsemősi nagy gyengeségünk, azon velünk született lankadságunk, erőtlenségünk, mellyre nézve azonnal döbbent semmiségünkbe kellene visszatérnünk, mihelyest szülő Anyánk’, gondos Dajkánk’nyájas társaságától elválasztatnánk, elismertetheti velünk a’társasági életnek szükséges voltát. De még azután sem szükségtelen a’ társasági élet; még azután is, a’ midőn már lábra kapunk, a’ midőn már meg is emberedünk, csak több emberek’társaságában lehet több valamire mennünk, nagyobb tökéletességekre szert tennünk. ,,Natura arte perficitur.“ 23. Kifejtődnek ugyan annak idejében az embernek szép természeti tulajdonságai, a’ test’ növekedésével növekednek benne az elmebéli különös tehetségek is; megtanul az ember mind szólani, mind okoskodni, mind más egyéb tehetségeit kimutatni, de csak gondos Nevelőjinek, lépéseire szorgosan felvigyázó Vezetőjinek, érdemes oktatójinak, tisztes Tanítójinak társaságában. Ezek őrzik meg a’ veszedelmes botlásoktól, ezek emelik fel eséséből, ezek tanítják őtet emberül szólani, ezek rágják szájába a’ szót, hogy azt a’ mint illik ki tudhassa mondani. Ezek derítik fel homályos elméjét, ezek hagyatják el véle a’ gyermeki kort, ezek érlelik eszét, hogy meg lett emberré, érett gondolatúvá válhasson. A’szükséges ismereteket, mellyek nélkül semmit tökéletesen meg nem érthetünk, és azért nem is igen boldogulhatunk, a’ szép tudományokat, a’ szabad, és kézi mesterségeket, mellyek nélkül savanyú életünk, koránt sem hozzuk a’ velünk született értetlenséggel, tudatlansággal, tapasztalatlansággal a' világra, mikor abba először bekukkanunk; ezekre ezekhez értő Mesterek tanítanak meg minket, ezek közük velünk sok ízbéli tapasztalásaikat, ezek mutatnak utat a’ nagyvilágba, mellybe az döbbent kis világunkból kivándorlani szoktunk, és csak ezeknek útmutatása után juthatunk elrendeltetésünk czéljaihoz; magunkra hagyattatván minden nyelvünk’ szóló tehetsége mellett is még csak egy értelmes szózatot sem adhatnánk ki. 24. így minden kiformáltatásunk, minden kimívelődésünk, és ebből származható tökéletességünk, boldogságunk egyedül csak az emberi társaságban történhetik meg. Az emberi társaságban talál még a’ beteg is