Széchenyi István: Lovakrul (Pest, 1828)
A Lóállapotja Magyar Országban
18 A’ LÓÁLLAPOTJA nálunk a’ gazdaságot folytathatnánk olly kevés becsnek, vagy a’ mi egyre megy, azok, a’ kik őket tőlünk megvehetnék, olly kis becsben tartják, hogy azon nyereség, melly a’ csikó eladásából háramlanék, elmaradván , inkább a’ hideg vérit lassú ökörrel visszük a' gazdaságot — lassan. És a’ Kereskedésre? Tekintsük csak társzekereink kicsinységét, gyengeségét. De minekutánna kereskedésünk alig van , mellynek oka, akár ki mit mondjon is, csak magunkban fekszik — ezen hiányosságot jobb időkben inkább fogjuk tapasztalni. Errul majd máskor és hosszasan. Hát az Utazásra vannak e lovaink? Már valljuk meg, hogy nehéz kocsival, ha az Uraságnak magának lovai nincsenek, vagy azok nem rendeltetnek nagy bajjal előre, melly által az ember pontos elindulásának rabja lessz,'s ha az utazás egy jó esső után, vagy nem éppen a’ nyár közepette történik — Hazánkban senki nem csak hogy nem röpül, de sokszor még mozdulni sem tud. Nálunk nem annyira tekinthetünk szekereink commoditására — mellyre pedig tekinteni bizony jó volna azoknak, a’ kik mindég azt mondják “a’ Magyar lóra született,, de mindég kocsiban ülnek — mi inkább szekereink könnyűségére ügyelünk. És kérdem Olvasómat, mondja meg jó lélekkel, hogy midőn December végén, felesége, gyermekei, sok házi cselédjei, bútorai, és három vagy négy hónapi provisióval a távul