Széchenyi István: Lovakrul (Pest, 1828)
A' Lónak a' Futtatáshoz való elkészítésérül, és a' Versenezésrül
sol A’ LÓNAK Hálhassák — mindég fentartani, kötelességemnek vélem. Hogy is tűrhetném azt, ha Szegényeket — olly gyengén, és tehetetlenül mint azok együgyűen felserdültek —a pályakörén sarkantyuznni, és ütni, lehelletekbül egészen kifogyni és olly lovak által meggyőzettetni látnám , mellyeket ők, ha rendesen előre a futáshoz lettek volna szoktatva, igen könnyen kifuthatnának. Ha egy Spanyol Colonista , rabszolgáját, kinek jeles testbéli tehetségei vannak, arra kénszerítené, hogy az bilincselt lábbal — árkokat szökjék, nagyokat és sebeseket lépjen------miként vélekednénk róla? Mit gondolnánk azon Vezérről, ki derék Bajnokait tompa és romlott fegyverrel, az Ellenségnek közepébe vezetné. Vagyon egy igazságérzés, egy kötelesség, melly bennünket az állatokhoz éppen úgy köt valamint az emberekhez. Az erősebb karba való hozás, az a3 czél, mellyel az elkészítésben elérni kell. Már ezen tárgyban csak az Angoloknak van tapasztalások. Ezt ők ezer meg ezer próbák által Századok lefolyta után tették magokévá. Nem nevetséges e azért, ha ollyan, a3 ki systema szerint való Elkészítésről alig hallott csak beszéltem is, lábakat, természet ellen való módokat, előítéletes szokásokat akar feltalálni és vet szemekre olyanoknak, akik effélékben megőszültek ?