Széchenyi István: Lovakrul (Pest, 1828)
A' Lónak a' Futtatáshoz való elkészítésérül, és a' Versenezésrül
II J A’ LÓNAK. természet szerint mind a3 két Lovas mingvárt helyből úgy hajtja lovat, a3 mint lehet, hogy eggyik a3 másik lelkét kivegye. De némellykor az is megesik , hogy mind a3 két Fél nagyon szapora, de eggyik se tartós. Már most mind a3 két Lovas hátul akar maradni, és így megtörténik sokszor, hogy az egész pálya hosszát lépve, ügetve , és lassan vágtatva járják végig, és csak utoljára futtatnak. Ha én sebes, de nem tartós lovamat, valaki más lova ellen , mellet nem esmerek, gyepre vinném; lovasomnak azt mondanám ,hogy csak maradjon hátra. Ha Ellenkezőm lova nem olly sebes, mint az enyim, bár mi tartós volna is, és lovassá azt gondolná, hogy az enyimet, mert hátra van, már kifutotta és tán együgyüen rávárakoznék , minden bizonnyal az én lovam győzne , mert még jó erőben jővén a nyerő ponthoz , ellenkezőjét, melly tán sokkal tartósabb mint ő, utoljára kifutná. Ha pedig lovamat tartósnak, de nem igen sebesnek ismerem, azt úgy lovagoltatnám , hogy Lovasom az ellenfélnek lelkét iparkodjék kivenni és őket az indulótól végig úgy vigye, az mint csak lehet. Ebből az következik, hogy minden ló vagy sebessége vagy tartóssága által győzhet. De azon Uraság, kinek lovai ellen kiállók , az is fog minden bizonnyal lovasának Útmutatást adni. És így, mint mondom, megesik sokszor