Széchenyi István: Lovakrul (Pest, 1828)

A' Tenyésztés némelly Fővonásai

124 A’ TENYÉSZTÉS idők tapasztalását hasznunkra. Lessz bizonyosan egy jövendő, mikor azt senki se fogja csudálni többé, a­ mit a3 mai világ lehetetlennek és kép­telennek tart. Egy Római Centurio eszelősnek tartotta volna azt, ki a3 mákhoz hasonló puska­por tulajdonságát és erejét előre mondotta volna ; valamint a 3 Iegtudósabb Phoenicziai hajós, sem jövendölhette­ meg egy Gőzhajó tökélletesb voltát. Bámulásra méltó az a3 kis emberi Velő! És ki bizhatik, olly nevetséges felfuvalkodással, maga elmélkedése erejébe, hogy azt merné állí­tani k Emberi Lélek! te ezen a­ határon, mel­­lyet Én jelölek ki neked —• túl nem emelheted magad !, Ha a’ tenyésztésben tett tapasztalásokat som­másan vesszük, és azokat nem közelrül, mint a' gazdaember, mellynek tehetségében az máskép nem szokott lenni, hanem philosophice tekintjük — és ha egy két külön eseteket nem veszünk, természet törvényeinek, hanem csak a 3 Századok óta Egymásból következés örökös rendjét — ak­kor úgy látszik, hogy az embernek némanema hatalmában van, egy állatot elváltoztatni 's azt szinte a­ maga természetéből ki­vetkeztetni. Ezen Elváltozás által Az állat azon czélhoz, mellyre megkivántatik, vagy közelit,vagy attól eltávozik. A­ czélhoz való közelítés vagy eltávo­zás pedig valamelly tudomány és systema szerint, vagy csak véletlenül történik-m­eg. Az Öszvér p. o. valamelly eszmélkedésnek szülöttje, — korcs

Next