Széchenyi István: Lovakrul (Pest, 1828)

Bévezetés

I! É­V­E­Z K­ T É S. A?. ember mindég azon munkálódik, hogy sorsát jobbítsa. Szüntelen azon törekedik, hogy egészségesebb , megbecsültebb , vagyonosabb , hatalmasabb — egy szóval szerencsésebb legyen. Ezen sokszor magunk előtt is titokban lévő fáradozás okából, a’ jólétei és boldogság szünet nélkül való felkeresésébül származik azon ki nem magyarázható aggodalom, melly minden embernek nagyobb vagy kisebb mértékben ter­mészete ; mellyet kiki ha maga magába tekint, nyilvánosan érez ; melly , míg él, soha egészen meg nem szünhetik, és mellynek kü­lömb külömb czélra való vágyása, jobbára a' neveléstől, a’ gondolkodás módjától és az időkortól függ. Egy­nek szíve örömérzéstől remeg, és lelke mennyei lángra gyúl, olly dolog’ elérésével , mellynek birtoka egy másikat hidegen hagy. Egyik a' szép érzések, nemes cselekedetek és az emberiség szent fele istélkedése homály országában találja az ő lelke békéjét , midőn egy másik gond nélkül való életben , jó asztalban , telt ládákban , kézzel fogható jókban leli elméje nyugtát

Next