Széchenyi István: Lovakrul (Pest, 1828)
Bévezetés
BEVEZETÉS. Kiki mást keres, mást vadász ; de ritka, nagyon ritka az, a ki az óhajtott jót az ahoz vezető úton keresné. És midőn az esztelen azon boldogságot, melly sajátja, megveti, hogy nagyobbat leljen , a’ bölcs nem könnyen hagyja magát elragadtatni : hogy azt, a mit már leír, egy remény Álnokképnek feláldozza. Ő azon csekélynek árát és becsét, melly már az övé, inkább az azzal való okosan élés és megelégedés által neveli. Változik ugyan Századok leforgása alatt a’ Nemzetekben is, az időkor szerént a’ boldogságrul való képzelet ; de annak elnyerésére való fáradozás mindég állandóan megmarad. A’ mostani Század törekedése nem annyira valamelly felhőkben lévő szerencse, mint inkább valódi és tartós jó’,elnyerésére czéloz. Hány Calculista, hány Projectáns , hány Próbáló találtatik ma, a' kiről hír sem volt tegnap. Midőn a' múlt időkben a’ Nemzetek lelke, a' Vitézeket bájoló hölgyek szíve érdemléséért megvívni, láncsákat törni, hevítette fel — a' szent koporsóhoz való vándorlással a’ szerencsétlen szeretőt a’ lemondásnak mágusi édes és szent érzésével töltötte bé, — később a' Nemzeteket a' Hit és Vallás védelmével lángolta fel,— romlott udvarokat utóbb — a’ puhaság és izetlen örömök között szunnyasztott el, mig az alatt a* Nemzetek ala