Széchenyi István: Lovakrul (Pest, 1828)

Bévezetés

BEVEZETÉS. csony nyomorúságokban szenvedtek és tűrtek : — mostan a’ Gazdálkodás , Erőművek, Kereskedés, Eggyesületek , Nemzeti dolgok ’s a’ t. vezérlik a’ Nemzetek geniusát; és minden magános ember jobban jobban iparkodik értékét nevelni, azzal szabadon élni­­olly karba jönni, hogy az élet mind azon édességeit és javait magának és övéinek megszerezhesse, mellyek nélkül Élei ellehettek, és mellyeket azok legkisebb becsben sem tartottak. Maga dolga után fáradozni, gyarapodni, pénzt nyerni, és azzal, a­­mit már szerzett, bátorságban élni, kiki akar — ’s hogy most jobbára kiki azt, és főképpen ’s mindenek előtt azt akarja, tagadni senki sem fogja, a’ ki maga körül néz. Csak az a' kü­lömbség, a' mint mon­dám , hogy kevés esm­eri az ösvényt, melly az ő czéljához — itt az arany ládához vezet, és ritka tudja, hogy miilyen az a’vár, mellyben azt védelmezni lehet. Hány gazda van, a­­kinek vagyona kevesebb, mint volt , mert azt felettébb nagyra emelni törekedett. Hány hajdan pénzes kereskedő , koldus ma, mert értékét nagyon rövid idő alatt kívánta kettőztetni és származtatni. Úgy látszik, hogy minden Század kedválma babonája által, az akármi legyen is , minden határokon túl ragadtatik, h úgy a’ mostani az .

Next