Széchenyi István: Lovakrul (Pest, 1828)

Mit kellene tehát nekünk tenni

NEKÜNK TE­N­NI. A­ Ló négy esztendős, és igy fel lehet tenni felőle, hogy minekutánna már diadalmaskodott, még a­ jövő esztendőkben is , egy vagy talán több jutalmakat nyerhet. Ekképpen véve szélesen kivetett pénznek nem lehetne azon háromszáz aranyat mondani, mellyeket valaki II. Uraság lováért talán­ adna. És itt kezd most okoskodásom szembe tűnni, hogy a* jutalmasNyereség‘Lehe­tősége melly csudákat szül. N. Uraság lováért ma nyilván száz aranyat se kaphatna, a’ jutal­mak kitétele után pedig ötszázat is többet is hozna Gazdájának.. Két elnyertt jutalom volna kétszáz arany, eladatott háromszáz aranyért — öszvesen ötszáz arany. Már illy egyes eset, melly természet szerint sokszor fordulna elő, nem nevelné e azon bir­tokosnak, mellyen történt, olly annyira kedvét , hogy az sem iparkodását, se pénzét nem sajnálná többé, hogy illy eseteket ismételhessen. 3S szom­szédjaira ugyan nem jó benyomást okozna e az ? Némelly jutalmak , hogy az egész Világ Lovaira legyenek ,kitéve, szükséges és czélará­­nyos. Mi a­ magunk középszerűsége szűk körébü­l soha nem léphetnénk­ ki, ha nem volna ki ellen vetélkedni, kitől tartani. De az mi még több , lovaink Híre, bár mi hatalmasok volnának is azok, illy az egész Világ Lovai számára kitett jutalmak díjával a­ Külföldre soha nem mehetne. Baváriában , tudom , azt mondanák . Hiszen mi könnyen kifutnék Lovainkkal azon Magyarokat.

Next