Széchenyi István: Lovakrul (Pest, 1828)
Mit kellene tehát nekünk tenni
1S, MIT KELLENE TEHÁT de nem engedik, hogy külföldi álljon hiteikben. Már ha volnának jutalmak , mellyekért ők is versenezhetnének, mondhatnák e azt anélkül, hogy lovainkat igazán ki is futották volna ? Ha külföldiek viszik el jutalmainkat, tenyésszünk lovaiknál jobbakat. De hát ha nem viszik ? elhordja akkor a Hír Lovaink érdemét a legtávolabb eső Országokba is. Azonban minden esetre csak hármat vihetnének el, megmaradna a’ többi hét. Sokan, tudom, Magyar Nagylelkűséggel, tüstént mind a 3 tizet fel akarnák szabadítani , hogy vigye, ki csak a iheti , de elejinten nem volna tanácsos, illy kivételt nem tenni ; elcsüggedne a’ Sokaság , mert a’ jutalom mind kimehetne a Külföldre. Azt csak számos esztendők után lehetne tenni. Angliában a’ Világ akármelly szegletében rajzott Ló bátran léphet a‘ Pályára, ott most azt már nem ellenzi senki, ott idegentől már senki sem tart. Azon nem igen nagy számú idegen Ló — mert nem kell hinnünk , hogy a’ Külföld háromszáz aranyért Hazánkba olly igen tolakodnék, éppen elég volna Mérték gyanánt, hogy tudhassuk esztendőről esztendőre melly lépésekkel megyünk előre. Milly szép öröm volna, ha lassanként a* jutalmakat egyrül egyre mind felszabadíthatnánk *s azt hirdethetné Tudósítónk ‘ Gyertek, a* honnan tetszik *s vigyétek Pályadíjainkat, ha vihetitek,. Melly vetélkedés volna , hogy mind megmaradjon a Hazában! "S ha állhatatosak volnánk, ez miért