Széchenyi István: Lovakrul (Pest, 1828)

Mit kellene tehát nekünk tenni

1S, MIT KELLENE TEHÁT de nem engedik, hogy külföldi álljon hiteikben. Már ha volnának jutalmak , mellyekért ők is versenezhetnének, mondhatnák e azt a­­nélkül, hogy lovainkat igazán ki is futották volna ? Ha külföldiek viszik­ el jutalmainkat, tenyésszünk lovaiknál jobbakat. De hát ha nem viszik ? el­hordja akkor a­ Hír Lovaink érdemét a­ legtávo­labb eső Országokba is. Azonban minden esetre csak hármat vihetnének­ el, megmaradna a’ többi hét. Sokan, tudom, Magyar Nagylelkűséggel, tüstént mind a 3 tizet fel akarnák szabadítani , hogy vigye, ki csak a iheti , de elejinten nem volna tanácsos, illy kiv­ételt nem tenni ; elcsüggedne a’ Sokaság , mert a’ jutalom mind kimehetne a­ Külföldre. Azt csak számos esztendők után le­hetne tenni. Angliában a’ Világ akármelly szeg­letében rajzott Ló bátran léphet a‘ Pályára, ott most azt már nem ellenzi senki, ott idegentől már senki sem tart. Azon nem igen nagy számú idegen Ló — m­ert nem kell hinnünk , hogy a’ Külföld három­száz aranyért Hazánkba olly igen tolakodnék, éppen elég volna Mérték gyanánt, hogy tudhassuk esztendőről esztendőre melly lépésekkel megyünk előre. Milly szép öröm volna, ha lassanként a* jutalmakat egyrül egyre mind felszabadíthatnánk *s azt hirdethetné Tudósítónk ‘ Gyertek, a* honnan tetszik *s vigyétek Pályadíjainkat, ha vihetitek,. Melly vetélkedés volna , hogy mind megmaradjon a­ Hazában! "S ha állhatatosak volnánk, ez miért

Next