Széchenyi István: Lovakrul (Pest, 1828)
Mit kellene tehát nekünk tenni
NEKÜNK TŰNNI. 201 nét kitegye, minekutánna őtet kiki tiz aranyért szinte magáévá teheti ' És ha meg venné is valaki , nem megszeretésbül minden bizonnyal, hanem csak tiszta speculatióbul venné. Ha majd'valaki egy lóért háromszáz aranyat nem igy kiájt e fel kiki ‘Hogy lehet annyit egy Lóért adni, —’s tán azoknak, igaza is van. De ha egy egészséges öt esztendős lovam ötszáz arany Ménbért hoz be ’s arról aláírásom van több esztendőkre , nem volnék e éppen olly esztelen gazda, ha hatszáz aranyért oda adnám, mint az, ki gyapját, nem tudom mi fonákságbul , ötven forinton adná, midőn érte száz forintot is kaphatna. A 3 dolog itt olly kereket üt, melly által éppen azok , kik legtöbb Ménbért fizettek — ‘ügyesen; valaha megint több Ménbért nyerhetnek is; olly kereket üt, mondám , mint a‘ hizlalás tárgyában; a‘ hol a’ hús limitálva nincs , és a’ hol minden gazda marhát, juhot, disznót hizlal. Mennél drágább a3 hús a 3 mészárszékben, és mennyivel drágábban kell hogy fizesse asztalára a3 hizlaló ; annál jobb néki , mert a száz fontot ad el egyszerre, midőn tán csak húsz fontot vesz lassanként, így az, ki 4—5 kanczájától esztendőnként 40—50 arany Ménbért fizet, minekutánna minden más kiadásoktul mentt, mellyek egy tulajdon Ménló tartásával össze vannak kapcsolva ; utóbb minden legnagyobb hihetőséggel esztendőnként 400—500 aranyat nyer. Ebben az Összeköttetésben fekszik a belső Kereskedés és