Széchenyi István: Lovakrul (Pest, 1828)

Mit kellene tehát nekünk tenni

NEKÜNK TŰNNI. 201 nét kitegye, minekutánna őtet kiki tiz aranyért szinte magáévá teheti '­ És ha meg venné is va­laki , nem megszeretésbü­l minden bizonnyal, hanem csak tiszta speculatióbul venné. Ha ma­jd'valaki egy lóért háromszáz aranyat nem igy kiájt e fel kiki ‘Hogy lehet annyit egy Lóért adni, —­­’s tán azoknak, igaza is van. De ha egy egészséges öt esztendős lovam ötszáz arany Ménbért hoz­ be ’s arról aláírásom van több esz­tendőkre , nem volnék e éppen olly esztelen gazda, ha hatszáz aranyért oda adnám, mint az, ki gyapját, nem tudom mi fonákságbul , ötven forin­ton adná, midőn érte száz forintot is kaphatna. A 3 dolog itt olly kereket üt, melly által éppen azok , kik legtöbb Ménbért fizettek — ‘ügyesen; valaha megint több Ménbért nyerhet­nek is; olly kereket üt, mondám , mint a‘ hiz­lalás tárgyában; a‘ hol a’ hús limitálva nincs , és a’ hol minden gazda marhát, juhot, disznót hiz­lal. Mennél drágább a3 hús a 3 mészárszékben, és mennyivel drágábban kell hogy fizesse asztalára a3 hizlaló ; annál jobb néki , mert a száz fontot ad­­ el egyszerre, midőn tán csak húsz fontot vesz lassanként, így az, ki 4—5 kanczájától esztendőnként 40—50 arany Ménbért fizet, mi­­nekutánna minden más kiadásoktul mentt, mel­­lyek egy tulajdon Ménló tartásával össze vannak kapcsolva ; utóbb minden legnagyobb hihetőséggel esztendőnként 400—500 aranyat nyer. Ebben az Összeköttetésben fekszik a­ belső Kereskedés és

Next