Széchenyi István: Lovakrul (Pest, 1828)

Mit kellene tehát nekünk tenni

213 N­E­K­Ü­N­K TENNI, arany szokott lenni a' Hátaslovak ára , százhúsz — kétszáz arany pedig egy pár Hámoslóé. És nincs közönségesebb, a’ mi Angliában, Mecklen­­burgban , Hannoverában is a’ t. sok számú példák által ki van tudva , hogy sokszor egy Csődör minden csikójának pénzbéli becsét két annyira, de többre is emeli. A’ Csődörnek ez a­ Nemzó­ereje , teszi annak valóságos, és nem többé kép­zelt pénzbéli becsét. Sok Eredmény Spanyol Kos háromszáz aranyért megvásárolva, nagyon olcsó Volt, ha az a' nyereség igazságosan számláltatik­­be, melly több esztendők után az egész Sereg m­egnemesítése által kerekedett­ ki. A­­hol egy reguláris és systematizált Vásár már jól forog , ott a­ közönségesebb lovaknak , úgymint: Katonatisztek alá, városba, kocsiba való, sétálásra, utazásra, gazdaság folytatására, ágyuk eleibe , társzekerekbe valóknak , valamelly elhatározott becsek van ; úgy hogy szinte így vannak felosztva, például: ez négy ven, ez száz , ez pedig százötven aranyos ló, melly árra nem felette változik a’ Tenyésztők és Vevők köztt. Már most nem kézzel­ fogható e , hogy egy csődör anny­iv­al becsesb, és hogy annyival többet is lehet érette adni, a3 mennyivel ő az alája bocsátandó kanczákkal, nagyobb árron eladandó csikókat nemzhet. És így sárba dobott pénz volna e az, ha azon Ménes Tulajdonosa, a3 kit említettem és ki h­armincz csikót nevel esztendőnként, egy csődösért, melly például tizenöt arannyal nevelné

Next