Széchenyi István: Lovakrul (Pest, 1828)
Mit kellene tehát nekünk tenni
NEKÜNK TENNI. 223 lót figyelmetessé. Fontolja meg hideg vérrel, mind azon rettenetes sommákat, mellyek Hazánkban, Német, Franczia, Lengyel és Muszka Országokban , keleti lovakra adattak ki — is nézze következését ! midőn azonban az Angol tellyesvérü lovakkal való tenyésztés, csak féloldalasan , igen kicsiny kiterjedésben, rövid ideig, és némelly hozzá nem igen értő tenyésztők által próbáltatott, és már is olly Resultátumokat mutat, mellyek mind azt, ami ebben a tárgyban számos esztendők után keleti lovakkal végbe vitetett és kiállítatott, felül haladják. Már akár hogy próbálná mindegyik szerencséjét, akár melly után iparkodnék kiki előremenni, minden esetre — ha, mint előadóm, ezer arany esztendei jutalom volna kitéve, és mind az abbul eredendő Intézetek már mozgásban volnának — egynek másnak a lótenyésztésből nagyobb nyereség fakadna, mint ma háromolhat. Ez szoros nagy vagyon. Az említett ezer aranyat mind egy személy nyerhetné el , ezen lehetőség ellen nincs kifogás. Jutalmakat pedig viszont nem nyerhetnének többen mint tizen , mert ezer arany csak tíz részre volna osztva. Már illy kis Indítóok elegendő volna e, hogy száz és száz ló vetélkedjék minden esztendőben tizjutalomért, hogy a' Nyereségnek egynéhány fényes példája elegendő hathatós volna e, a Sokaságot arra bírni, hogy Reméltség fejében , lovakat tartson , lovakat