Széchenyi István: Lovakrul (Pest, 1828)
A Lóállapotja Magyar Országban
•n A’ LÓÁLLAPOTJA Ezt itt most megcáfolni nem akarom, sőt azt is megengedem , hogy az másutt még rosszabb lábon áll , de ez ugyan jó mentség volna-e hogy magunkat minden lehető előmeneteltől szinte feloldva lenni tartsuk ? Ha csizmánk szorít ne bánjuk, mert sok ember van a"kinek csizmája nincs. Ha egy valaki szörnyű halált hal, mi azon, hogy tán csak betegek vagyunk örüljünk. A’ szerencsétlen rab nevessen, ha verik, mert egymásikat felakasztanak ’s a’ t. Némelly okosabbak pedig azt mondhatnák , hogy előadásom Utopia illatját terjeszti, vagy hogy ‘ azt elérni nem lehet, a’ mit én kimutatok.. Ezeknek az egész munkámmal iparkodom megfelelni, és azért csupán csak a már másutt megtörtént és megpróbált tapasztalásokra fogom okoskodásaimat állítani . Olvasómnak pedig köszönni fogom,ha a’megőszült tapasztalás felárkolt útján velem eggyütt mindég miegmarad. Tudom, hogy némellyek azt fogják mondani ,ez meglehető, ez rossz, és nem azért, mert magok úgy látják, úgy hiszik, hanem azért mert valaki más— kinek eszében többet bíznak mint magokéban — akarja, hogy úgy lássák, úgy higyjék. Az ilyenek, hála Isten napról napra fogynak ! Most már kiki maga szemével néz, maga lelkével gondol, maga lábán áll. Lesznek továbbá minden bizonnyal ollyanok is, a’ kik mind azt, a’ mit mondottam ’s még