Széchenyi István: Lovakrul (Pest, 1828)
A Lóállapotja Magyar Országban
MAGYAR ORSZÁGBAN. 23 mondani szándékozom nem jó szemmel fogják nézni. Ez ámbátor szívemnek érzékenyen esnék, még sem fog hátráltatni abban, hogy az igazat úgy, a’ mint érzem, egészen ki ne mondjam. Az igazi barát a’megbántást, barátja elvesztését, de annak gyülölségét sem veszi tekintetbe, hogy ha a felszóllás kötelessége. Szíve talán reped, midőn bétölti azon terhes hivatalt, melly az emberiség dísze és legszebb diadalma — de cselekszi — reája akármi következzék. Ha valamelly jó barátomnak értéke mindég fogy és fogy ’s én azt látom, nem kötelességem e néki azt mondanom ,te nem sokára koldus leszel! ’S vallyon jobb barátja e az , a’ ki ne hogy fájdalmat okozzon néki, esztelen reménységét addig táplálja, még igazán koldus lesz. Nem kötelessége mondani ‘Barátim a’ ti gyermekeitek , kiket ti csudáitok és kiket asztali barátitok szünet nélkül dicsérnek, a’puhaság, kevélység ’s más rossz indulatok magvát hordozzák keblekben. Legyetek irántok kemények, ne hogy híjába való embereket, ne hogy élhetetlen polgárokat neveljetek.. A’ ki a’ barátságnak szent oltárára illy áldozatokat visz , minden jónak, nemesnek, felségesnek magvát szünet nélkül hinti, az járja az életnek legdicsőbb, de egyszersmind legkeserűbb pályáját. Kevés vagy senki sem kedveli szereti míg él és tán elhagyva és magánosan végzi földi munkáját, de hamva örök békében nyugszik.