Széchenyi István: Lovakrul (Pest, 1828)
A Lóállapotja Magyar Országban
28 A’ LÓÁLLAPOTJA Azért híjába valónak látom, a’ gyönyörűséget és becsületet a' lótenyésztőknek jutalmul és ingerül kimutatni. Nem tagadom mindazonáltal azt, hogy lehetnek sokan ollyanok, a’ kik a’ közjó szeretetébül és mivel szégyenlenék, hogy Magyar Országban minden Ménes elfogyna, egy részét értékeknek a' lenevelésre szánják; és lehetnek sokan ollyanok is, a kik benne nagyon gyönyörködnek, és olly szorosan a’ nyereségre nem néznek. De a dolognak figyelmetessé és kitetszőleg figyelmetessé tételére az még mind nem elegendő; mert hogy is lehet valami Méltóságos vagy Tekintetes Urtól, a’ki még soha lovon sem ült, vagy többet rá nem ül, kívánni , hogy azt, ami erszényéből szüntelen pénzt viszen ki, de pedig ritkán vagy soha sem hoz, szeresse, és hogy annak nevelésével bajlódjék. Nem ez az oka, valljuk meg, hogy Magyarországban annyi Ménes megszűnt , és annyi, olly igen elallyasodott? Plusz harminc esztendő előtt kellett ea hazafiság és más nemes érzéseket Hazánkban gerjeszteni, hogy a‘ sokaság a’birka dolgában szorgalmatoskodjék ! A mi hasznot ád, annak lessz sikere : a’mi veszteséget hoz, az elmúlik. Én e’ dologban az egész köztársaságot veszem tekintetbe. Mit ér, ha egy, tiz,vagy száz Ménes tan Magyar Országban? annyit, a’ mennyit ha tiz, száz, vagy ezer jó katona a’ csatában magát agyon löveti a’ nélkül, hogy őket a’ nagy sereg