Széchenyi István: Lovakrul (Pest, 1828)

A' Lóállapotja Angliában, annak eredete és történetei, és a' Lótenyésztés által való nyereség

ANGLIÁBAN. 55 előladásbul, mintha azon Ösztön nélkül se jó se elegendő lovak nem tenyésztethetnének.. . Őseinknek nem voltak olly sok és kü­lümbféle szükségeik mint nékü­nk; ők a’ bevételeket és kiadásokat nem számlálták olly szorosan mint mi ; a' kisebb népesedés miatt több legelők is voltak mint ma vannak ; és az az Enyi­m é­s Tied nem volt úgy elválva mint más időkben különözve lenni kezdődik ’s tán nem sokára — adná Isten ! egészen elválasztva lessz. Egy szó­val : a’ régi világ szükséges megfelelésére elég jó és elég számos ló termett úgy is, a' mint azt a' puszta természet keze eszközölte ’s azt egy vagy m­ás több vagy kevesebb szeretettel kedvelte , a’ felvilágosított emberiség kielégítésére pedig csak úgy lehet minden czélnak tökéletesen megfelelő ’s elegendő számú lovakat kiállítani, ha minden gazdaember azok tenyésztésében tudománnyal foglalatoskodik. —■ Angliában még most is találkoznak bizonyos helyeken kőemlékek és más nyomdokok, mellyek azt bizonyítják, hogy ottan a’ lófuttatás már a’ Rómaiak uralkodása alatt is szokásban volt; a’ régi krónikák mindazáltal a'versentfutásrul csak II. Henrik idejétől fogva tesznek említést, és azt mint valami nézőjátékot, vagy ünnepi mu­latságot és időtöltést érdeklik. Erzsébet kormánnyá alatt, kinek erős akaratja sok tárgyakba uj életet, uj elevenséget

Next