Frankenburg Adolf: Emlékiratok 2. (Pest, 1868)

I.

t­tem ki azon irodalmunkba belopódzott ferde irány ellen, mely a külföldi utáni kapkodásból állott, s melynek kártékonysága nagy részben már nyilvánulni is kezdett. S mert e szenve­délye még nem vert egészen gyökeret, idején lenni gondoltam, figyelmeztetni az ifjabb nem­zedéket: hagyjanak fel a majdnem mániává fajult, a magyar academia némely matadorjai által megfoghatatlan elfogultsággal ápolt for­dítási viszketeggel, mely bennök minden ős­erőt, minden magasb szellemiséget elnyom; s ne legyenek árnyékok, ha tündökölhetnek, ne majmolok, ha teremtő lélekkel bírnak. Ipar­kodtam úgy ,­hogy kimutatni, hogy középszerű fordítások sohasem pótolhatják a közép­szerű eredetieket, mert ezek nemzeti életre serkentenek, azok elfeledtetik velünk szoká­sainkat, érzületünket; ezek önállóságunk érze­tét fejtik ki bennünk, azok idegen gyámsághoz szoktatnak; ezek rendeltetésünk fénypolczára emelnek, azok az elkorcsosulás szenynyébe ta­szítanak ; é­s végre hivatkozván azon tényre: 1*

Next