Frankenburg Adolf: Emlékiratok 2. (Pest, 1868)
I.
ttem ki azon irodalmunkba belopódzott ferde irány ellen, mely a külföldi utáni kapkodásból állott, s melynek kártékonysága nagy részben már nyilvánulni is kezdett. S mert e szenvedélye még nem vert egészen gyökeret, idején lenni gondoltam, figyelmeztetni az ifjabb nemzedéket: hagyjanak fel a majdnem mániává fajult, a magyar academia némely matadorjai által megfoghatatlan elfogultsággal ápolt fordítási viszketeggel, mely bennök minden őserőt, minden magasb szellemiséget elnyom; s ne legyenek árnyékok, ha tündökölhetnek, ne majmolok, ha teremtő lélekkel bírnak. Iparkodtam úgy ,hogy kimutatni, hogy középszerű fordítások sohasem pótolhatják a középszerű eredetieket, mert ezek nemzeti életre serkentenek, azok elfeledtetik velünk szokásainkat, érzületünket; ezek önállóságunk érzetét fejtik ki bennünk, azok idegen gyámsághoz szoktatnak; ezek rendeltetésünk fénypolczára emelnek, azok az elkorcsosulás szenynyébe taszítanak ; és végre hivatkozván azon tényre: 1*