Botka Tivadar: Trentsini Chák Máté és kortásai (Budapest, 1873)
Trentsini Chák Máté és kortársai
4 BOTKA TIVADAR a népek és nemzetek sorsa fölött őrködő Isteni Gondviselés által. Ilyen veszélyes korszakban adtak az egek néha nemzetünknek kivételesen mentő földi angyalokat, például egy Hunyady Jánosban. Sajnos, hogy Chák Máté, kiben annyi erő, ügyesség, hazaszeretet is volt mint amabban, nem volt ennek előfutója; minek pedig beillett volna, ha ősei nyomait, melyeket Gentilis bibornok tükörként éleibe tartott, híven követi. Mert ő, mint látni fogjuk, életpályájának két első hosszú huszonkét évi időszaka alatt, hazájának kitűnő hasznos fia, a nemzeti önállás és alkotmányos jogok tántoríthatlan őre és három király hű tanácsa és támasza volt. Vajha ezen útról (inkább mások mint saját hibájával) le nem tereltetett volna. Chák életrajza nem máskép, mint kortársaié szövetségében egész és értelmes. Mindnyáját azonban, kikkel hosszú pályáján együtt vagy szemközt érintkezett, abba felvenni ezen értekezés határán túl menne; szorítkozom tehát csak némely főbbekre, kik az akkori események alakulására lényegesen befolytak. Van pedig köztük elsősorban oly zártkörű családi csoport, mondhatnám nádori faj, vagyis mintegy született nádorokból álló, mely mint ellenlábasa Cháknak és hozzávalóinak, tárgyam keretébe eső s eddig homályos több részletet felvilágosítani van hivatva. Erre tehát kiváló figyelmet akarok fordítani. Arra hogy azon korszakban, melyről szólok és mely a szónoklat és sajtó építő és romboló hatalmáról még mit sem tudott, nagy események fejlődjenek, a mindent uraló egyháznak a világi erővel egyesülése, vagy szemközti találkozása volt szükséges. Magyarországnak is jutott belőle. A fejetlenségi zavarok közt azonban, melyek az állami erőket hazánkban egyes hatalmasok kezeibe játszották, nagyban szerepelni rendesen csak azoknak lehetett, kiknek a nádorságig sikerült magukat felküzdeni, ezen fő pelczon alúl országos nagy kérdésekben döntő hatást gyakorolni nem igen nyílt alkalom. A nádorsághoz jutni nehéz is, könnyű is volt. Nehéz a nádorság fénykorában; könnyű, midőn annak régi dicsősége múlófélben volt, vagy midőn nem csak évről évre, de rövidebb tartamokban jött szokásba nádorokat, néha egyszerre többet ne-