Takáts Sándor: A magyar gyalogság megalakulása (Budapest, 1908)

Előszó

VI ELŐSZÖ­ Vében a legjobb katonává tette. És e kitűnő katonák még igen­ csekély igényűek is voltak. Csak ruhát és kenyeret kívántak. Havi két forintnyi zsolddal is megelégedtek, de még ezt sem kapták meg soha. Így aztán azoknak, a­kik a hazájukat és a nemzetüket vérük hullásával védték, nemcsak az ellenséggel, de az éhhalállal is küzdeniük kellett. Már a 16. században szájról-szájra járt a száraz igazság: a magyar katonának vagy éhen kell halnia, vagy rablóvá kell lennie! Ha élni akart, más választás a számára nem akadt! Ezt a dolgot szomorúan igazolják a végházakról szóló hivatalos jelentések. Minden időszakban akadnak végházak, melyeknek hadinépéből többet pusztít el a nyomorúság és az éhség, mint az ellenség fegyvere ! Tudták ezt a mieink nagyon jól, sürgették is a katonák fize­tését elégszer, de csak úgy jártak, mint a­ki nyilat lövöldöz a serpenyőre. Az udvar és a bécsi kormányszékek Magyarország­nak minden számbavehető jövedelmét a kezükbe kaparították és szabadon rendelkeztek vele. Jutott abból mindenféle czélra, csak a magyar katonának nem. S mivelhogy a végházak föntartására az örökös tartományok is adóztak, még hírré tették, hogy Magyar­­ország a katonáit fizetni sem bírja, s az örökös tartományoknak kell azokat tartaniok! Pedig bármely korról számokkal kimutat­hatjuk, hogy Magyarországtól a sajátjából sokkal többet elvontak,, mint a­mennyit a védelmezésére adtak. A bécsi kormányszékek megbátorodott urai még ezzel sem elégedtek meg. Bár magyar katonát alig láttak, rágalmakkal szór­ták tele a világot. A magyar katona szerintök megbízhatatlan és fegyelmezetlen ; a német generálisoknak egy körömnyit sem en­gedelmeskedik, vagy a törökkel barátkozik, vagy a portyázáson töri a fejét; a várakat az első támadásra föladja, s ha német kato­naság nincsen mögötte, azonnal hátat ad az ellenségnek !!! Nem volt elég tehát a magyar katonákra mért nyomorúsága ime még a vitézi tisztességükben is megölni igyekeztek őket. Az imigyen terjesztett rágalmakat a bécsi tanácsosok két kézzel vették. Megesett akár­hányszor, hogy a nálunk szolgáló­­idegen generálisoknak kellett c­áfolgatniok a magyar katonaságra szórt vádaskodásokat. Persze minden eredmény nélkül, mert a szanaszét hintett rágalom gyanút és bizalmatlanságot kel­tött minden magyar ellen. Még a magyar vitézség és harczi tudás örök ideáljait Lossonczyt, Forgách Simont, Zrínyi Györgyöt,.

Next