Denison György: A lovasság története a legrégibb időktől a jelenkorig (Budapest, 1884)
Bevezetés
kénytelenittetett, határozott hátrányban találta magát egy oly ellemnel szemben, ki őt teljes fris erővel, fáradságtól menten helyén várhatta be, s a halálos tusára minden erőfeszítését egész erélylyel érvényre emelhette. Minden valószínűséggel e körülmény szolgáltathatta az okot, a lónak a harczbani alkalmazására, s ez később csatakocsik feltalálására vezetett. Ennek ellenében némely történészek azon nézetben voltak, mikép a csatakocsik behozatalának azon gondolat szolgált alapjául, hogy az azokon küzdő harczosoknak elleneik fölött magasabb s ekként uralgó helyzet biztosíttassék. A régi források világosan bizonyítják, mikép nem ezen nézet volt irányadó, miután a kocsik nem a tulajdonképeni harczban, hanem az előkelőbb harczosoknak a harcz színterére eszközlendő vitelére, mint szállító eszközök alkalmaztattak. Ha ez megtörtént s a leküzdendő ellen elévetett, a harczos , miután hajitó fegyvereit alkalmazta, ember ember elleni kéztusára ugrott le kocsijáról, mialatt ennek vezetője azt háttal állítva, rögtöni tovább hajtásra készen közelségben tartotta. Aztán a megsebesült vagy szorongatott harczos kocsijáig hátrált, mely hátul nyílt és alacsony lévén, a felugrást könnyűséggel engedte meg s ekként a további veszély elől magát elvonva az övei közzé biztosságba vitethetett. Ha a harczkocsik behozatalánál a harczos számára adandó magasabb álláspontra tekintetek lettek volna irányadók, úgy bizonyára szerkezetük egészen más leendett, ugyanis magasabbra és mellvéddel ellátva készítették volna, mely alakban csakis a hajító fegyverek biztos dobására használva. Cyrusnak több száz évvel később hason czélra használt nagy csata szekereivel azonos alakban jöttek volna alkalmazásba, mely korban már a közönséges harcz-kocsik általánosan divatoztak. Egyébiránt Homer e pontra vonatkozólag nagyon világosan ír, amidőn Trója ostroma alkalmából a harcz-kocsik fentebbi alkalmazási módjára vonatkozólag példákat idéz. Az „Iliád“ 4-ik könyvében Agame ninónra vonatkozólag így ír: „Ott hagyta ménjét s ércztöl ragyogó kocsiját. „De a toporzékolót, oldalt tartották fegyvertársai. „A hős Eurymedon, Peirees fiának fia Ptolemeos. „Kiket komolyan megbízott a kocsit közelségben tartani. Ha a hadakat szemlélve, fáradságot érzene tagjaiban.“1) Hasonló van írva ugyanazon könyvben Diomedesről, midőn az a harczba léptekor barátját Ménélaosz a harczban nyugodt s a rohamos vitézségtől óvakodó magatartásra hívja fel: „Monda és fegyverzetével a kocsiról földre leugrik. A tulajdonos mellén rettenetesen zörrent a vas A midőn ő leugrott . . . ,2) ') a) Iliás.1*