Alapi Gyula: Komárom vármegye és az utolsó nemesi felkelés (Komárom, 1910)

Balogh János és kívüle többen is, biztosítják a hercegprímást, hogy „nem lészen egyén közüllök, aki ily veszedelemben forgó királyának és hazájának védelmére s ehez szükséges bővebb sege­delemre nemcsak vagyonnyát sőt vérit s érettyét oda áldozni kész nem volna.“ A helyeslés, mely ezeket a lelkes szavakat követte, meggyőzhette a kir. herceget a Rendek áldozatkész hangulatáról. Az ajánlást a másnap kezdődő lustra alkalmával ígérték a Rendek s a prímás, bár szerette volna, ha mindjárt a gyűlésen történnek ajánlatok, (ami személyes jövetelének célja is lehetett) de azért a a történtek felett megelégedésének adva kifejezést, és ígéretet téve, hogy a Rendek ezen hazafiságát ő felsége örömére és vigasztalá­sára bejelenti és feliratukat személyesen átadja, távozott.1) A nemesség lustrája elvégeztetvén újból közgyűlésre sereg­lettek össze a vármegye Rendei március 28-án Tata városába. Nádasdy főispán örvendetes és szép eredményről számolhatott be az egybegyült státusoknak. Az összeíró küldöttség számba vett maga költségén felkelő lovast 55-öt, ezer és kétezer forint jövedelem után kiállítandó fel­kelőt 17-et, ezer forinton alulit 81-et, önként ajánlottat 20-at, ösz­­szesen 173 lovast; gyalogos pedig saját költségén 20, ezer forint jövedelmen alul kiállított 737 és önként ajánlkozó­­, összesen tehát 758 íratott össze. Önként megajánlott a nemesség 637 pozsonyi mérő búzát, 584 mérő rozsot, 6074 mérő zabot, és 8026 frt. készpénzt. Jóllehet a nemesi felkelés még proklamálva sem volt, a felbuzdulás oly nagy mérvet öltött, hogy sokan ajánlkoztak, ha lovat, szerszámot, ruhát és fegyvert kapnak, lovasoknak állanak. Ő felsége ugyanis a a hercegprímás útján tolmácsolt felhívásában különösen minél számosabb lovasság kiállítására buzdította a Rendeket, akik kifeje­zetten erre a célra is tették ajánlataikat. A nádorhoz intézett feliratban mindezt közölte a vármegye és felhatalmazást kért arra az esetre, ha a felkelés hirtelen prok­­lamáltatnék, hogy a vármegyében beszedett pénzből vehessen köl­csön , egyszersmind a gyalogság részére fegyverek kiadását is kérik az óbudai gazdálkodó kommissiótól. A vármegye területén talál­ható eladó lovakat összeiratja a közgyűlés és azok megvásárlására már idejekorán elsőbbségét biztosítja.­ ­) U. o. 68-76 11.

Next