Benkóczy Emil: Heves vármegye vitézei (Eger, 1936)
vitéz Szinay Béla: Hevesmegyei Vitézek!
Ennek az országnak immárminden csontját egybetörték. Számadással tartoznak az Úristen előtt. Illésházy István leveléből (1600.) Hevesmegyei Vitézek! Vándorútra kelek a magyar nemzet történetében. Régmúlt idők csatamezőin haladok át, ahol honfoglaló ősök, hadakozó magyarok, végek törökverői, száguldó kurucok és szabadságharcosok csontjai zörögnek tömegsírokban. Buzogánnyal betört koponyákat, kardokkal összeszabdalt csontvázakat látok mindenhol. Hunok, magyarok, kunok, törökök, székelyek, németek, rácok, oláhok s tudj’ Isten még hányféle ivadék alussza együtt a harcok viharában kialudt élet örök álmát, haragban vagy megbékélve. Hej magyar mult! Régi dicső magyar mult! Azután visszakanyarodok és a közelmúlt harcterein bolyongok. Lelket rázó benyomásokat idéz fel bennem a látomás. Szerteszórt véres, roncsolt testeket, cafatos ruhafoszlányokkal takart felismerhetetlen elesetteket látok, akiknek felettünk lebegő lelkei az örökéletű hadak útján nyughatatlanul járnak-kelnek, csonkaságunkon érzett fájdalmukban. Vitéz Bajtársak! Emlékeztek-e még a mind erősebben és erősebben távolodó múltra ? Emlékeztek-e még az erdőkön-mezőkön, hegyeken-völgyeken, szántásokon-tarlókon, tengereken és folyókon át szerzett harci dicsőségekre ? Ez a könyv a múltakat tárja elétek. Gyönyörű sorokban visszakísérti a sokszor hátborzongató harci eseményeket, hogy lelketekben szítsa a hamu alatt lappangó parazsat. Mennyi kínt, mennyi fájdalmat hozhat még a kiszámíthatatlan jövő. Ki tudja ? De szembe vele! „Nincs a világon nemzet, melynek annyi szenvedés jutott részül, mint a magyarnak. Erején és vitézi tisztességén kívül egyebe sohasem volt“. Ezt regéli a sok százesztendős hadtörténet. S ez a fényes magyar múlt seregével állítja elénk nemzeti harcaink évszázados küzdelmeit. Hősöket és hőstetteket özönével teremtett a lelkesedéssel párosult vitézség és a hazájáért önfeláldozásra váró harcikészség. ”