Bósz Egyed: Az egresi ciszterci apátság története - Művelődéstörténeti Értekezések 49. (Budapest, 1911)
Előszó
ELŐSZÓ. Három évtized múlva nyolcszáz éve lesz annak, hogy a magyar királyok szent Bernát fiainak, a cisztercieknek, megengedték az országban a letelepülést. Behívták őket, hogy a magyar nemzet művelődésének előbbrevitelében, fejlesztésében munkálkodjanak; hogy monostoraik, mint külföldön, úgy itt is a tudomány és művészet fönntartói, terjesztői legyenek és hogy a környékbeli népek tanítóivá és vezetőivé váljanak nemcsak lelki, hanem anyagi téren is. Hogy eme követelményeknek megfeleltek, mutatja a királyok gondoskodása és kegye, melynek folytán az ország minden részében emelkedtek ciszterci monostorok. De az idők viszontagsága, az öldöklő háborúk pusztulással járó csapásai egymásután semmisítették meg a virágzó monostorokat; fiai kihaltak és nem volt senki, ki újra életet hozott volna a rombadőlt falak közé. Azért ma már a legtöbb ciszterci apátság létezését csak a múlt írott emlékei vagy méhlepte kövek őrzik. E sorsra jutott az egresi apátság is. A mohácsi vész, mely pusztulást hozott hazánkra, véget vetett az apátság létezésének is. Az egresi apátság életének megvilágítása, a fönnmaradt emlékek összegyűjtése volt a szándékom, mely törekvésemben nagyságos Békesi Rémig dr. egyetemi ny. r. tanár úr jóakaratú tanácsaival és útmutatásával támogatott, melyért e helyen is hálás köszönetet mondok. Budapest, 1911. május 1-én. Bősz Egyed.