Kiss Kálmán: A Szatmári Református Egyházmegye története (Kecskemét, 1878)
II. Rész. A szatmári ref. egyházmegye egyes gyülekezeteinek története
lópereiről emlékeznek a nevezett e.-m. közjegyzőkönyvei. Pártfogói voltak a Drágffyak s a Kun-család, gr. Majláth Antal. Jelenleg úgy maga az egyház, mint tagjai nagyon szegények , hogy fennállhasson, az e.kerület által többször részesittetett államsegélyben. .. Az egyes lelkészek és hivataloskodásuk alatti események. Kisszekeres lelkészeiről csak 1689 óta vannak némi adataink. Ez évben ugyanis 1) Kémen István volt lelkésze. 2) 1706. Németi Miklós. 3) 1707-ben már nincs papja, sőt a lelkészi fizetés sincs feltéve a B. Usualis matrikulájában, hanem egy későbbi kéz megjegyzi annak 86-ik lapján, hogy Kisszekeres, Nagyszekeres filiája volt. 1723-tól fogva a vizitáció Nagyszekeres filiájjának írja mindenütt az ezt követő években; de már 1730-ban Kisszekeresnek rendes papja van, míg ellenben Nagyszekeresnek csak lévitája. Ez a pap 4 Nábrádi György nevű öreg lelkész volt, kit csak 1 évre tett oda a traktus; de 1731-ben is ott maradt, a midőn azzal fenyegette a vizitáció Kisszekerest, hogy gondatlansága miatt nem fog papot kapni. 1733-ban nagy nyomorúságban levőknek írja a vizitáció a kisszekeresieket, a kik mindemellett is 1732-ben új (fa) tornyot építettek. 1734- ben nagy iga alatt voltak Kisszekeres (jobbágy) lakosai s nagy részben eloszlottak; ez okból az 1735-iki vizitáció Nagyszekereshez csatolásukon munkált, de az öreg Nábrádi mindazáltal ott maradt. 1736-ban képteleneknek jelentvén magukat a lelkésztartásra, a beteges öreget nem márasztották. Ennek dacára ismét jött egy öreg pap ( Dálnoki János, ki 1736—42-ig ott nyomorgott. 1739-ben így ír róla a vizitáció: »hallgatók nélkül és ezen elhagyott egyházban, saját gazdálkodása által tartván fenn magát.“ Hasonlag nyilatkozik róla 1742-ben is. Ezután 1744-ig nincs szó Kisszekeresről. 6) 1744. Gyulai Sámuel lévita, ki itt aktában szenteltetett pappá; marasztották is, de Kiesére ígérkezett. 1745-ben megjegyzi a vizitáció, hogy a parókhiális fundus nem megvetendő részét a migs földesúr provizora elfoglalta, mely a tek. patrónus urak útján viszszaszerzendő. Ezen földesúr vagy gr. Zinzendorf, vagy báró du Jardin lehetett. 7) 1746. Lentei Sámuel lévita. 8) 1747. Viski Márton. 9) 1748. Harsányi János.