Györffy István: Magyar falu - magyar ház (Budapest, 1943)
A ház - Az alföldi parasztház
Az alföldi parasztház. 121 A legegyszerűbb fal nádból van, melyet kívül-belül pelyvás sárral tapasztanak meg. Ugyanilyen a sövényből fonott fal is, de ez már nagyobb munkával készül. Mindkét faltípus a közelmúltban is megtalálható volt az Alföld különböző vidékein. A nádból úgy csináltak falat, hogy a nádszálakat egymás mellé fűzték, mint a stukaturához szokták, aztán megfelelő támasztékkal felállították és mindkét oldalról betapasztották. Ha a fal megszáradt, újból tapasztották, mégpedig többször is míg a fal kellő vastagságúra nem hízott. Ekkor már nem a nád tartotta a falat, hanem a fal tartotta a nádat. Az ilyen nád-, vesszőfalak azonban csak úgy állhattak meg építés közben, ha megfelelő tartóoszlopok voltak közbeiktatva. Ezek fából voltak. A tető súlyát is az oszlopok viselték. Legjelentékenyebb tartófák a szelemenágasok voltak, melyek a ház két végén, a ház tengelyében állottak és a szelement tartották, melyen a szarufák nyugodtak. A fentebb említett falak nem tartottak a tetőből semmit, voltaképen csak kitöltések voltak. A szarufák másik vége a koszorúfákon nyugodott, ezek pedig a ház négy sarkán álló oszlopokon. Ilyen falakat ma már nem igen építenek. Ezeknek a fénykora az árvizes világban volt. Ezeket ugyanis elmoshatta a víz, a váz a tetővel megmaradt, s ha elment az árvíz, maradt utána építőanyag elég. Az igazi sárfal a fecskerakás, vertfal, csömpölyög és vályog. A fecskerakást a neve magyarázza: Az agyagos földet szalmával, törekkel keverik, vizet öntenek hozzá, aztán jól megtiporják. Leginkább lovakkal szokták megtapostatni. Szokták a sarat ekével több irányban megszántani is, hogy lehetőleg kíméljék az emberi erőt. Ha kész a sár, vasvillával rakják fel. Jó sűrűnek kell lennie, különben nem áll meg. Egyszerre nem raknak 1—2 arasznál többet, pár napig várnak a rakással, míg szikkad. Rakás közben gereblyézik, hogy egyenletes, sima legyen. A fecskerakású fal a sárban levő szalmától a gereblyézés miatt borzasnakátszik, de annál jobban fogja a tapasztást. A csömpölyegfal hasonló sárból készül, csakhogy itt már vályog nagyságú és többé-kevésbbé hasonló alakú darabokat szaggatott ki belőle és ezeket az ú. n. csömpölyegeket kézzel rakják fel, nem villával. A csömpölyegek közt kötőanyag nincs, csak megvizezik a külsejüket és egymás mellé téve, mindjárt összeragadnak. Ebből az anyagból sem lehet egyszerre két arasznál többet felrakni, várni kell vele, míg a fal szikkad. A vályog olyan, mint egy nagyméretű tégla. Ez is az előbb leírt sáranyagból készül, de formába rakják a sarat s mikor felemelik a formát, a vályog ott marad a törekkel behintett föl