Ecsedi István: A Hortobágy puszta és élete (Debrecen, 1914)
VII. Nomád pásztor enyhelyek a Hortobágy pusztán
embert lépten-nyomon a klíma és földrajzi tényezők elhatározván befolyásolják s ő egyszerű ésszel, de mindig gyakorlati módon, melyhez hosszú tapasztalata vezeti, igyekszik a maga javára megoldani. E kunnyó anyaga teljesen nád, formájára nézve kerek alakú az ősibb, mert ehhez semmi más anyag, különösen faníma nem szükséges, többé-kevésbé elnyúlt tojásdad alakot jelölnek ki, legalább egy öl hosszú és 4 sakk széles, teteje hegyes, nádpír bokréta leng rajta. Ezt egy ember, főképp a tanyás is felállíthatja, ha gyengének érzi az eső ellen, egy kis dudvát hány rá, esetleg szénakötelekkel megerősíti a tetejét a szél ellen, egy méteres lyukat vág rajta, a szélenyhe felől a korcot ráhajtja s a kivágott nádat szépen egymás mellé illeszti, késével egyenesre vágja s a korcoláshoz hozott fűzfa, vagy nyírfa veszszők vastagát kiválasztván, ezzel egymástól 40—60 cm. összeszorítja. Hátul egy, az ajtófélnek hagyott nád csomóba fűzött, karikára hajtott fűzfa vesszőn átdugott botot bősz Hegyes tetejű kunnyó. Nagykecskés.