Bocsor István: Magyarország történelme különös tekintettel a jogfejlésre 1-2. (Pápa, 1861)
Első korszak. Magyarország europai képződése 900-1301 - Első szakasz. Az ország rendezése, és birtoka megszilárditása 900-997
radt régi székely vagy hunn-scythalrással egyezőnek mondják, erre elég alkalmas lett volna, némelly mondákon, s a hegedősöknek nevezett dalnoki rend lakmározásoknál használt hősénekein kívül még most semmi nyomát nem találjuk. A magyarok vallása bejöttök után is, mint eddig, apersákéval rokon ős hitben, egy istennek (parsz jizdán, persa a tesh, chaldaeies thta , héberesh) nevezett élő s teremtő fölény imádásában határzódott, kit saját, nemzeti s pártfogoló istenségül tartottak, s máig egyedül a magyarok stenének tartanak. Ezen kívül több jó és rossz szellemet hittek, mellyek közül u r. hadúr a persa ahurá-val (Ormuzd), ármány Ahrimánnal, a manó, fene, guta, ördög (urdung) a persa dens vagy de v i rossz szellemekkel alkalmasint rokonok lehettek. A tündérek helyi sörz s védszellemekként szerepeltek, mig a boszorkányok apersa: buzur- chan) gonosz tündéreknek tekintettek, bár sajátkép pogány bűvös- és jósnőknél nem voltak egyebek. Az egy isten imádásával párosult a természetelemek, és tünemények tisztelete. Hagyományos áhítattal tisztelékfőkép a tüzet (tán inén számozhatott: tisztelet), napot, holdat (holdolás, hódolás), csillagokat,— tiszteletük tárgya volt a jég, a víz, s a földnek is hymnusokat zengedeztek. A hitregékben fontos jelvi jelentőséggel bírtak a sárkány, a griff, a táos (ló, különösen fehér ló), a turul vagy karvaly, a szarvas, sőt a fák (különösen diófa) is. Innen az imádás isten szabad ege alatt fák és folyóknál ligetekben, berkekben , hegyek magaslatain mint szent helyeken vitetett véghez. Állott ez imákban, énekekben, áldozatokban. Áldozatokut ló, ökör, juh, viz, föld, fű használtattak ; emberáldozatoknak kevés, vagy semmi nyoma. A nagyobb alkalmi áldozatoknál a leölt állat bele felkonczoltatott, s belőle jóslat mondatott (bélnézés). Az oltárhoz földiszitre vitt állat vére szent edényekbe (pohár, kürt, s tán koponya) fogatott fel, s bolitai közé keverve az áldozóktól megizleltetett. Hihetőleg ez áldozati véráldomás (libatio) adott okot a magyarokat embervérivóknak ecsetelni. Az áldozatot lakoma követte, mellyen a katlanokban megfőzött állat húsa elköltetett. Ez volt az áldomás. A szertartásokat, a jövendőmondást papok tették, kik t a 11 o-