Szabó Benő: A szepesi szászok (Győr, 1866)

Hazánkban lakó nem magyar ajkú népek közül némelyek őseinknek — e honba költözésük közben — már utitársaik voltak, u. m. az Oroszok; némelyeket a honfoglaló Magyarok már itt leltek, u. m. az Oláhokat és maradani Szlávokat; mások a Magyarokhoz akkor csatlakoztak, midőn azok e hazában már letelepedtek, de a polgári köteléket magok közt még fel nem állí­tották, a belviszonyaikat nem rendezték, u. m. a Besnyék és Szerecsenek; végre mások a Magyaroknak e hazábani letelepülésük s a polgári kötelmeknek fel­állítása és rendbe hozása után érkeztek ide; ezek két­félék voltak; t. i. vagy olyanok, kik anélkül, hogy akár az udvari, akár a várszerkezetbe szőve lettek volna, egymástól külön álló, semmi összeköttetésben sem lévő apróbb községeket alakítottak, mint a királyi váro­soknak és szabadalmas helyeknek lakosai, mindnyájan a királyok népei voltak, vagy olyanok, kik szintén az udvar és várszerkezeten kívül állva, több apróbb községekre szétoszlottak, melyek azonban egymás kö­­­zött—mint fiókközségek — összeköttetésben maradván, együttesen egy nagy közönséget alakítottak, a milye­nek a Tatárokkal később egyesült Kunok, azután az erdélyi és szepesi Szászok voltak) Szepesben a régi időkben különféle német jöve­­vények települtek meg, ezek között legnevezetesebbek voltak, kik számos kisebb községekre oszolva, szepesi

Next