Hőke Lajos - Szabó Ferenc: A románság. Politikai, történeti, néprajzi és nyelvészeti közlemények 1. - Történeti, nép- és földrajzi könyvtár 59. (Nagybecskerek, 1895)

Előszó

ELŐSZÓ. Összeszedtem szétszórtan eddig megjelent kisebb munkáimat s három kötetben közrebocsátom. A három kötetben közölt dolgozatok, néhol egyszerű fordítások időnként ötletszerűen készültek, tehát akár a román politikát, a történelmet, a néprajzot, vagy a nyelvészetet magában foglaló rendszeres egészről szó sem lehet. Meg akartam menteni dolgozataimat, a­melyekben, minden fogyatkozásuk daczára, sok hasznos tudnivaló is van, az irodalomnak, hogy az, a­ki a románság iránt érdeklődik, ha nem is mint szakszerű tudományos, de mint útbaigazító, tájékoztató műveket eredménynyel forgathassa. Még az sem volt kivihető, hogy az együvé tartozó dolgok sorjában egymás után következzenek, mert mi­után régi és újabb dolgozataimról jegyzéket nem vezet­tem, egyikre-másikra néhol nyomtatás közben bukkantam rá, a­minek közreadása nélkülözhetően szükségessé vált. Számos dolgozatom azonban térhiány miatt maradt ki. Ha ezen dolgozatok közrebocsátása által bármily irányban bármily csekély szolgálatot tettem volna, el­értem czélomat. Kolozsvárt, 1895. augusztus hó. Dr. Moldován Gergely.

Next