Forster Gyula (szerk.): Magyarország műemlékei 3. (Budapest, 1913)
A Műemlékek Országos Bizottságának működése az 1903-1911 években
238 A MŰEMLÉKEK ORSZÁGOS BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYEI Az Egres(Torontál m.) közelében, a Maros mentén, a sárafalvi határban a felsőtorontáli ármentesítő társulat által föltárt maradványok — három apsissal ellátott román bazilika téglából épült alapfalai — megvizsgáltattak és műszakilag fölvetettek. Az erdőszentgyörgyi (Maros-Torda m.) ref. templom megvizsgálása kiderítette, hogy az a XV. században keletkezett ugyan, azonban a XVII. és XVIII. században több ízben javításokon és átalakításokon esett át, úgyhogy a XV. század műrészleteiből alig maradt fönn valami. Ezen templom megvizsgálására az a körülmény szolgáltatott alkalmat, hogy annak sírboltjában gróf Rhédey Claudia, Sándor württembergi herczeg neje van eltemetve, miért is az angol királyi család, mely a herczegnével leszármazási rokonságban van, a templom iránt érdeklődését nyilvánította. Megvizsgáltatott a hebeczi(Hont m.) róm. kath. templom, mely eredetileg késő csúcsíves épület, azonban építészeti szempontból jelentéktelen és eredeti jellegéből teljesen ki van vetkőztetve. A hegyi (Pozsony m.), eredetileg román stílusú rom. kath. templom is, eredeti műrészleteit idők folyamán majdnem teljesen elvesztette, úgyhogy a bizottság annak az egyház által tervezett teljes reconstructiójához nem járulhatott hozzá, és csak a szükséges fenntartási munkákat jelölte meg. A bocsai (Zemplén m.) rom. kath. fatemplom, mely 1639-ben épült és 1798-ban helyreállíttatott, dombon emelkedik és igen festői hatású jellegzetes faépület. A templom megvizsgáltatott és intézkedés történt, hogy annak szándékolt lebontása akadályoztassék meg. Az iskei(Ung m.) ref. egyház ugyancsak fából épült temploma, mely a művészi értéknek teljesen híjával van, szintén megvizsgáltatott és annak lebontása ellen nem merült fel észrevétel, de javaslatba hozatott, hogy festett deszkamennyezete, melynek egy része 1659-ben készült és helyenkint érdekes, magyaros, bár elég gyarlán festett díszítményekkel és figurális ábrázolásokkal van ékítve, a Nemzeti Múzeum számára szerettessék meg. Intézkedés történt, hogy a kassai székesegyház szentélyrészén a szétfagyott és lehullással fenyegető kőrészletek a biztonság kedvéért távolíttassanak el. A csinosan festett deszkamennyezettel ellátott ketesdi (Kolozs m.) ref. templomon szükséges javítási munkák fedezésére államsegély javaslatba hozatott. magyarország műemlékei III. New.indd 274 2011.12.15. 16.15:03