Balás Margit: A váradi kapitányság története (Nagyvárad, 1917)

I. Bevezetés

val magára zúdíthatja a török bosszúját. Ára volt annak a jó hírnévnek! Az volt aztán a tűzpróba, amikor a megtámadott megállva helyét, mint győztes került ki a kemény ostromból. Az ilyen kiállt tűzpróba irányító, sőt döntő befolyással lehetett a török hadak további terveire, útjaira. Tudunk eseteket, amikor egy jelenték­telennek tetsző vár hősi magatartása a törököt tervei feladására s csúfos visszavonulásra kényszeritette. Ha mindezeket számba vesszük, elismerhetjük s beláthatjuk, hogy mennyivel inkább súlyos kötelességeket rótt egy nagyobb, már fekvésénél, helyzeténél fogva is fon­tos vár kapitányára a védelem. Mindig nehéz, sőt kényes dolog volt e tiszt betöltésének kérdése. Arra való, hivatott embernek kellett lennie annak, aki méltó is legyen a bizalomra, amellyel az állás betöltésénél megtisztelték. Hiszen sokszor ezerek létérdeke fügött egy-egy neveze­tesebb vártól, annak kapitányától. Messzire kiható ered­ményeket biztosíthatott a töröknek egy-egy elfoglalt erősség, viszont nekünk adott erősebb támaszt és előnyt egy egy nehéz küzdelmek árán megtartott vár Nem lehet elvitatni a fontosságot egyik vártól sem, mert a maga körzetén b­lül mindegyiknél létkérdés volt a vár tartása, leírása. Legfontosabb szerep mégis az u. n. végváraknak jutott, mint amilyenek Belgrád, Te­mesvár, Budavár, Várad stb. voltak Földrajzi fekvésük­nél fogva olyan támaszpontok, amelyek alapjául szol­gálhattak nagyobb mérvű terjeszkedéseknek a török részről. Várad Magyarország felől Erdély kulcsa volt, amely ha elesik, egész Erdély zárva volt a török hódítás előtt. Mintegy ütközőpontként szerepelt a két veszedelmes szomszédság, a német és török között. Épen úgy áhítozott Váradra a német is. Hogyne? Hiszen Várad az Erdélybe vezető út kapuja s ha az az övé, ez a Habsbur­gok hatalmi túlsúlyát jelenti. Az erdélyi fejedelmek korán felismerték Várad leírásának jelentőségét és Sza­­polyai János óta, ki székhelyét s ott tartotta egy ideig, a fejedelmek mindig különös gondot fordítottak Várad

Next