Szádeczky Lajos: A czéhek történetéről Magyarországon (Budapest, 1889)
A magyar történetírásról s az oklevelek kiadásáról vita folyt nemrégiben az Akadémia falain belől és kivűl. Némelyek az összehalmozott anyag feldolgozását óhajtják, mások még nem látják elérkezettnek erre az időt és a kutatásra s a történelem tágas mezejének monografikus feldolgozására fektetik a fősúlyt. Abban azonban mindenki egyetért, hogy mind a történetkutatás, mind a feldolgozás terén még igen sok a tennivaló. A magyar történetírás alkotmányunk újraébredése óta két évtized alatt tagadhatatlanul nagy haladást tett. S e haladást jórészt a speciális munkakörök választásának s a monographiáknak köszönhetjük, a melyek egyengetik az utat s előkészítik az anyagot az általános nagy magyar történelem megírásához. S hogy a M. Tud. Akadémia, mint legfőbb tudományos testületünk, mennyire méltányolja ezt a szűkebb körű, de mindenesetre hasznos irányú munkásságot, erről tanúságot tehet az én csekélységem példája, kit a magyar és lengyel történeti összeköttetések s az erdélyi fejedelmi korszak történetének keretében kifejtett szerény munkásságomért tüntetett ki nagyrabecsült tagságával. Amely megtiszteltetésért azon kijelentéssel mondok hálás köszönet, hogy azt korántsem kiérdemelt jutalomnak, csupán előlegezett bizalomnak tekintem, melynek erkölcsi kötelezettségét érezve, legfőbb törekvésemnek fogom tartani, hogy hasznos munkálkodás által arra magamat méltóvá tegyem. Történetírásunk immár kibontakozott a régi biablonokból, melyek szerint jóformán csak a háborúk, a politikai tusák és diplomatiai tárgyalások képezték anyagát. Az újabb időben a mívelődési viszonyok, az emberek társadalmi élete is mindinkább figyelem, tárgyává kezd válni. A régi nemzetalkotó nemesi rend társadalmi életének és házi szokásainak megvan-I. T. AKAD. ÉRTÉK. A TÖRT. TUD. KÖR. XIV. KÖT. 7. SZ. 1