Mudrony Soma: A vámkérdés megoldása (Budapest, 1896)

Előszó

hazánkat a világszerte mutatkozó és hazánkra nézve majdnem végzetes jellegű mezőgazdasági válságból kiemelné és másfelől az ipar és kereskedelem hatalmas fejlődését is előidézné. Ily módon egész közgazdaságunkba új életerőt öntene és a közgazdasági bajokból eredő társadalmi és erkölcsi betegségeket is orvosolná. A­mi e javaslat kifejtését és megokolását illeti, sajnálattal be kell vallanunk, hogy annak egységes rendszeressége némileg hiányos, amennyiben e füzet két külön részből van összeállítva. Az első rész egy felolvasás, mely az országos iparegyesület egyetemes szakosz­tályi ülésén tartatott, és a­mely az egyesület vámügyi akc­iójának kiindulási pontját képezte. A második rész pedig egy kiküldött szakbizott­ság és az egyetemes szakosztályok által meg­vitatott és elfogadott emlékiratból áll. Mindaz­­által e két rész egymással szoros összefüggésben van és egymást úgyszólván kiegészíti. E művecskébe még temérdek sok érvelési és bizonyító anyagot lehetett volna bevonni, de miután sem egy felolvasás, sem egy emlék­irat túlságos hosszúra nem nyúlhat, csak a legfontosabb érveket és legszükségesebb bizo­nyító anyagot vettük fel.

Next