Gaal Jenő: Jelentés a folytonos üzemek munkabeosztásával foglalkozott londoni nemzetközi értekezletről (Budapest, 1912)
y szerű sociális politikát folytatni. Ez pedig nemcsak a saját viszonyainknak, hanem a nagyvilágban történteknek is alapos ismerete és kellő átérzése nélkül lehetetlen. Én főleg ebből a magasabb szempontból ítéltem meg és értékeltem mostani kiküldetésemet. És e jelentésemet is e szempontnak szolgálatában igyekeztem szerkeszteni. E végből mindenekelőtt az irányadó fő iparos államok idevágó statisztikai adatait, azután az azok helyes megítélhetéséhez szükséges felvilágosításokat, a külön bizottság előzményeit, vagy talán helyesebben a felvetett kérdések iránti előbb megnyilatkozott felfogásokat, végül a külön bizottság tanácskozásainak legalább lényegét és annak főbb megállapodásait kívánom megvilágítani. A vasipar tekintetében döntő fontossága Angliának, Németországnak és az Északamerikai Egyesült Államoknak van. Angolországban a gyárak és műhelyek főfelügyelőségének 1907. évi, e tekintetben még a legújabb jelentése szerint, 148.384 egyén van a vas- és aczélipar és 34.447 az üvegipar folyton üzemben levő vállalatainál, illetve azok éjjel-nappal dolgozó részeiben alkalmazva. Ha ehhez hozzá gondoljuk a vegyészeti gyárakban foglalkozó, de szám szerint ki nem mutatott, csak felbecsült munkásokat, akkor az ilyen nehéz munkát végzők száma ott meghaladja a harmadfélszázezret. Ezek legnagyobb részt felnőtt munkások, de néhány gyermek mellett egyedül a vas- és aczéliparban 13.679 oly fiatal munkás is létezett, akik életévei a 16 és 18 között mozognak. A vas- és aczélgyárak folytonos üzemben tartása ma még elkerülhetetlen. A nagy olvasztók működésének megkezdése nagyon költséges. Ha azok egyszer megindultak, emiatt évekig még vasárnapokon sem szünetelhetnek. Itt a legnagyobb szabályszerűség tehát igen lényeges dolog. Miután a tüzelés nem szüntethető be, az ipari tevékenységet is megszakítás nélkül folytatni kell, mert különben tüzelőszert pazarolnak.