Balassa József (szerk.): Kazinczy és a nyelvujítás. Szemelvények Kazinczy Ferenc prózai műveiből (Pozsony - Budapest, 1904)
Bevezetés
BEVEZETET. A nyelvújítás egyike irodalmunk legérdekesebb s hatásában legjelentékenyebb mozgalmainak. Nagy jelentőségének egyik oka, hogy általános érdeklődést keltett a magyar nyelv és irodalom ügye iránt, másik oka pedig, hogy átalakító hatással volt a magyar nyelvre és stílusra. A nyelv fejlesztését és bővítését figyelemmel kísérhetjük irodalmunk egész múltjában; azonban a legnagyobb szükség nyelvünk bővítésére akkor volt, midőn a XVIII. század végén, az irodalmi élet újjáébredésével az írók mind a költészetben, mind a,tudományos nyelvben élénken érezték a magyar nyelv szegénységét szavakban. Ezen a bajon vagy idegen szavak átvételével vagy új szavak alkotásával lehetett csak segíteni. így indult meg a nyelvújítás a XVIII. század íróinak munkáiban (Gyöngyösi István, Faludi Ferenc), élénkebbé lett a század végén, midőn merészebb, de ízléstelenebb írók folytatták az új szavak gyártását, mint Adámi Mihály, Kónyi János strázsamester és Barczafalvi Bzaberla Dávid, a legmerészebb legerőszakosabb szócsináló. Az olvasóközönség s íróknak egy része is megütközéssel és boszankdlással fogadta ez írók munkáit, melyeket szótár által magyar ember meg sem érthetett. A nyelvírást később helyesebb irányba terelte Kazinczy ■renc, aki nem helyeselte Barczafalvi túlzásait ízléstelen szógyártásait, de szükségét érezte aagyar nyelv és stílus reformálásának. Az irodalománt érdeklődő közönség csakhamar két pártra akadt. Kazinczy hívei voltak az újítók (neológusok), a magyar nyelv gazdagítását, a stílus finomítását